2023, október 1.
13 C
Budapest
13.3 C
Moszkva
Array

Moszkva: az amerikai kétszínűség az oka az orosz tábornok halálának

A Szíriában folytatott kétszínű amerikai politikáért fizetett életével Valerij Aszapov orosz altábornagy, aki terrorista aknatámadásban vesztette életét Deir-ez-Zórnál – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak hétfőn Moszkvában.

“A tragédia, amelynek tanúi lettünk, az orosz parancsnok halála a kétszínű amerikai politika ára. Aszapov a vérével fizetett ezért a politikáért” – mondta Rjabkov.

A külügyminiszter-helyettes felrótta, hogy miközben az Egyesült Államok azt hirdeti, hogy érdekelt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felszámolásában, “egyes lépéseivel gyakorlatilag ennek az ellenkezőjét bizonyítja, nevezetesen azt, hogy számára néhány politikai és geopolitikai feladat fontosabb ennél”.

A miniszter hozzátette, hogy az orosz és az amerikai katonák a Deir-ez-Zórnál kialakult helyzet ügyében “intenzív és többszintű” kapcsolatban állnak egymással.

Bizonyítékok, hogy az USA a terroristákat támogatja

Deir-ez-Zór az utolsó, még mindig az IÁ kezén lévő szíriai tartomány, ahol a damaszkuszi kormányerők és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) verseng egymással a dzsihadisták kiűzésében. Moszkva vasárnap, légi felvételekre hivatkozva azzal vádolta meg az SDF egységeit és az amerikai különleges erőket, hogy szabadon mozognak az IÁ által ellenőrzött területeken, és nem bocsátkoznak harcba a terroristákkal. Az SDF hétfőn azt állította, hogy fegyvereseit tíz napon belül második alkalommal érte orosz légitámadás a kelet-szíriai város környékén.

A Kommerszant című lap hétfői beszámolója szerint az orosz tábornokból, aki a támadás idején egy deir-ez-zóri harcállásponton a szíriai parancsnokoknak segített a felszabadító művelet irányításában, a becsapódó aknagránát nyomán “semmi sem maradt”. Aszapov halálát vasárnap jelentette be az orosz védelmi tárca.

Ő az első tábornok, akinek szíriai elvesztéséről az orosz katonai vezetés beszámolt. Február közepén Pjotr Miljuhin vezérőrnagy, az orosz nyugati katonai körzet kiképzési parancsnoka mindkét lábát és a fél szemét elvesztette, amikor Homsz tartományban rádióvezérlésű akna robbant az őt szállító páncélozott jármű közelében. Abban a támadásban négy orosz katona életét vesztette. Az orosz védelmi tárca hivatalos adatai szerint az orosz haderő 38 embert veszített eddig Szíriában.

Aszapov, az usszuri 5. hadsereg parancsnoka kevesebb mint egy éve érkezett Szíriába. Légideszantos pályafutása során a hivatalos életrajza szerint a konfliktusövezetek közül Csecsenföldön és Abháziában, az ukrán katonai hírszerzés szerint pedig a Donyec-medencében is szolgált. A tábornokot posztumusz kitüntetésre terjesztették fel. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó