A Szovjetunió felbomlásával egy sor régi szokás lezárult és újak alakultak ki. A társadalmi rend a birodalom megszűnésével megváltozott. A legszembetűnőbb az, mennyire fel akartak zárkózni a „Nyugathoz”, legfőképp külsőségekben.
A korábbi elvtárs, polgártárs helyébe lépett az uram, asszonyom megszólítás. Az átmeneti időszakban még nem volt ritka a továrisi, azaz az elvtársak megszólítás, mert hát nem volt kizárólag politikai jelentése sosem. Akik naponta találkoztak külföldiekkel, már előbb használták a főtitkár asszony vagy elnök úr kifejezéseket. A hagyományos orosz megszólítás továbbra is megmarad persze. Mivel Oroszország elég sokáig feudális birodalomként működött, a kommunikáció is megőrizte a hierarchiát. A 70 éves szocialista rend igyekezett egyenjogúságot teremteni, de szinte csak szavakban valósult meg. Az üzletekben a kiszolgálónőket 15-70 között továbbra is gyévuskának szólítják, kifejezve az eladó és vevő közti különbséget. Nem meglepő módon az orosz ember általában tartózkodó és félénk a külföldivel szemben, de ha kölcsönös szimpátia alakul ki, szívesen tekintik családtagnak.
A tegeződés főleg munkahelyen, azonos társadalmi kategóriában, családtagok, azonos neműek között volt megszokott. Külföldivel a tegező forma némi ismeretség után alakul ki, de érdekes, hogy hivatalos nyelvet használnak, ha tárgyaláson vannak azok is, akik a mindennapi életben tegezik egymást. Baráti körben a kedveskedő, kicsinyítő képzős alakok elképesztően gazdag skáláját alkalmazzák, amik szinte egyáltalán nem is hasonlítanak az eredeti névre. Nem ritka az a név se, hogy Ivan Ivanovics Ivanov. Nem nehéz megjegyezni. A kommunizmus aranykorában pedig sok gyereket kereszteltek el Traktornak vagy Melornak (Marx Engels Lenin kezdőbetűiből), vagy Ninelnek (Lenin visszafelé olvasva), főleg vidéken és már nincs divatja.
Gesztusnyelvük nem okoz nagy meglepetést a magyaroknak, főleg akik dolgoztak is velük együtt, például a hüvelykujj felemelése, majd hozzá csettintéses fejbólintás fejezi ki azt, hogy minden szuper. Az ostoba kifejezésére kopogtatják a fejüket, vagy az asztal lapját. Nagyon érdekes, hogy míg mi becsukott kezünkön a hüvelykujjtól kezdjük a számolást, addig ők balkéz kisujjtól kezdik, a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujjával sorban behajtogatja a balkéz ujjait. Ha egyet mutatnak, azt a bal kéz mutatóujja teszi.
Ha pedig a nyakát fricskázza meg valaki, nem rejti véka alá, hogy részeg. A kézfogás itt is elterjedt köszönési forma, a nőknek való kézcsók pedig a jólneveltséget és a „nyugatiságot és polgári stílust” igyekszik utánozni. A hagyományos orosz csókolózás férfiak között szerencsére már kiment a divatból (sosem tudtam megérteni, mégis miiééért???), de a régi barátok és ismerősök közti csókkal történő üdvözlési forma azért még él. Nagyon furcsa volt nekem, mikor Budapesten a vízilabda Európa-bajnokságon a grúz férfi csapat leült elém és akárki új emberük érkezett a stábból, nem volt elég egy kézfogás, mindenki egyesével puszizkodott még. Egy fél óra után már eszméletlenül unalmas és morbid volt nézni a 2 méteres, deltás, sportos férfiakat, hogy puszilgatják egymást. Azért van határ fiúk…
Régi szokás náluk, hogy hosszabb út előtt néhány másodpercre leülnek és hallgatnak, egyfajta meditáció lehet nekik. Ha más népekhez hasonlítjuk őket, sokkal emocionálisabbak, mint pl. az angolok, de azért a mediterránokat nem múlják felül.
A nyugati világban megszokott telefonos ügyintézés nem igazán terjedt el, inkább ragaszkodnak a dokumentekhez, de bizonyos biztonsági és lehallgatási okokra való tekintettel távbeszélőn se tárgyalnak szívesen.
Ha bármit kérdezünk, szinte azonnal nyet lesz a válasz, fennmaradhatott ez a pult alatt megkötött kiskereskedelmi üzletek korából is, mikor azt jelentette, hogy kezdődhet az alkudozás. De ez a helyzet a színházjegyekkel, repülőjegyekkel, étteremmel kapcsolatban is, elsőre minden lehetetlen, majd tíz perc sem telik el és némi pult alatt átnyújtott jutalékot követően minden megvalósítható.
Bőbeszédűek, még a legegyszerűbb kérdésre is hosszú kiselőadásokkal válaszolnak, úgy, hogy el is felejtettük, mit kérdeztünk. Ha vitatkozni kezdenénk, ne szakítsuk félbe heves kirohanásukat, mire a végére érnek, már kompromisszumra is képesek. Válsághelyzetben nem igen viselik el, hogy gond van, mindenre normálno-val felelnek, még ha műtét után rosszul vannak, akkor is, Csernobil után is így ítélték meg a helyzetet a tisztviselők.
A káromkodáshoz konzervatív módon állnak hozzá, főleg hölgy jelenlétében, nagy jelentőséget tulajdonítanak a jó modornak. Történelmükre büszkék, de érzékenyen viszonyulnak a sötét korszakokra. A humorérzéket nagyra becsülik, de nem országuk kárára, hiszen azt csak ők gúnyolhatják ki.
Töltelékszavakból nem használnak többet, mint a magyarok, de szóban igen, ilyenek az eto számoje (izé), vot (nos), kák szkázáty, mol (hogyismondjam), de a tolmácsok azért ezeket nem fordítják.
Tóth Mirandolína