Magyarország energiaellátása biztosított, teljes mértékben felkészült a télre – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Pest megyei Újhartyánon.
Az államtitkár a Toyo Ink vállalatcsoport 7 milliárd forintból kialakított újhartyáni gyártóüzemének avatásán elmondta: a Török Áramlat gázvezetéken keresztül az orosz gáz folyamatosan, minden gond nélkül érkezik Magyarországra ez ma már az egyetlen olyan vezeték, amely teljes kapacitáson működik.
Ennek is köszönhetően a magyar gáztározók telítettsége fogyasztásarányosan ötven százalékos.
Menczer Tamás hangsúlyozta: minden család tud majd fűteni a tél során.
A gazdasági, illetve ipari szereplők számára szintén biztosított lesz az energia a téli hónapokban is, munkahelyek emiatt nem kerülnek veszélybe – tette hozzá az államtitkár.