Alekszej Alekszejev személyében hazai szövetségi kapitány került a magyarokkal azonos olimpiai selejtezőcsoportban szereplő orosz női kézilabda-válogatott élére.
Az Ambros Martín munkáját is segítő Alekszej Alekszejev szakmai stábjába Olga Hakobjan és a szlovákiai magyar Hlavaty Tamás mellett tanácsadóként bekerült a legendás Jevgenyij Trefilov is.
A spanyol Ambros Martínt még a tavaly decemberi, dániai Európa-bajnokság ideje alatt mentették fel, mert csapatával nem jutott elődöntőbe. Az FGR „nem kielégítő eredményként” könyvelte el az ötödik helyezést.
Az 54 esztendős Alekszejev 1992-ig a Kuncevo csapatában játszott, utána pedig megfordult Németországban, Magyarországon és Katarban is. Edzőként több mint 17 éve dolgozik: vezette a Lucs Moszkva és a Lada Toljatti csapatát is. A női válogatottnál 2016 szeptembere óta tevékenykedik.
„Nem hiszem, hogy valamit meg kellene szakítanunk az edzés folyamatában és a csapat játékában. Minden edzőnek egy jelszava van – győzni! Ez mind Trefilov, mind Martín alatt így volt. Megpróbálunk gyakrabban nyerni” – nyilatkozta kinevezése után Alekszejev. Hozzátette, február 22-én kezdik a felkészülést az olimpiai selejtezőtornára, melyre március 19-21-én kerül sor Győrben.