2023, október 3.
15 C
Budapest
9.8 C
Moszkva

Medvegyev: a hadművelet célja a Donbassz elleni népirtás kijevi támogatóinak megbüntetése

A különleges hadműveletet addig kell folytatni, amíg céljait el nem érik, és a nyolc éve tartó donbasszi népirtás felelősei kellő büntetést nem kapnak – írta Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.

Medvegyev hangsúlyozta, hogy a Donbasszban a civilek meggyilkolásáért felelősök méltó büntetést fognak kapni mindazért, amit tettek.

“Éppen ezért a különleges hadműveletnek folytatódnia kell a céljai teljes megvalósításáig. A végső győzelemig azok felett, akik nyolc éven át megalázták és kiirtották saját népüket” – írta Medvegyev.

Elmondta, hogy az ENSZ Ukrajnával foglalkozó független nemzetközi vizsgálóbizottsága szerint “nem talált elegendő bizonyítékot arra, hogy az orosz hadseregnek az országban végrehajtott akcióit népirtásnak kellene minősíteni”.

“Ha ennek a bizottságnak a tagjai valóban népirtást és háborús bűnöket akarnak találni Ukrajnában, akkor abba kellene hagyniuk a vakondtúrást, és csak a megfelelő irányba kellene nézniük. A kijevi bűnöző rezsim irányába. Hogy objektíven felmérjék, milyen kegyetlenül vérbe fojtotta a Donbasszt nyolc éven át, amíg Oroszország el nem indította a különleges hadműveletet” – mondta Medvegyev.

Idézte a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló ENSZ-egyezményt, amely szerint “népirtásnak minősülnek a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport mint olyan teljes vagy részleges megsemmisítésére irányuló szándékkal elkövetett cselekmények”.

“A kijevi rezsim 2014 óta pontosan ezt teszi, függetlenül attól, hogy a hatalomra kerülése óta megváltozott azoknak a cinkosoknak a vezetékneve, akik a csúcson [bátorítják] ezt a bűncselekményt” – mondta Medvegyev.

Áldozatok Donbasszban

Hivatkozott az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalától rendelkezésre álló adatokra is, amelyek szerint az évek óta tartó fegyveres konfliktus a Donbasszban több mint 3000 civil halálát okozta.

“Csak 2014-ben a kijevi bűnöző rezsimtől függetlennek nyilvánított területeken csaknem 2000 ember halt meg és több mint 4000 civil sebesült meg. Még a viszonylag nyugodt időszakokban is tucatnyian vesztették életüket. Nyolc éven át a Donbassz polgári lakossága masszív bombázásoknak volt kitéve, ami nők, gyermekek és idősek halálát okozta” – írta Medvegyev.

“Nyilvánvaló a kijevi gazemberek szándéka, hogy megöljék Donbassz lakóit és háborús bűnöket kövessenek el” – zárta, és azon tűnődött, “milyen bizonyítékra van még szükségük ezeknek a képmutató ENSZ-bizottsági tagoknak”.

“Csak az nem látja ezt, aki elvesztette a lelkiismeretét, és megpróbál bizonyítékot találni arra, hogy a népirtás állítólag Oroszországból származik” – hangsúlyozta Medvegyev.

Megjegyezte, hogy az említett ENSZ-egyezmény is kimondja, hogy a népirtást elkövető személyeket meg kell büntetni.

“Legyenek elkárhozva, függetlenül attól, hogy tetteiket jogilag hogyan értelmezik. Égjenek a pokolban!” fejezte be Medvegyev nyomatékosan.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fehér Ház: az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására

Az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására - mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón. "Ezek (a pénzeszközök. - a...

Kreml: a nyugati politikusokat, akiket a nemzeti érdekek vezetnek, rögtön oroszbarát jelzővel bélyegzik meg

A függetlenség demonstrálása Brüsszeltől nem jelenti automatikusan azt, hogy egy politikus "oroszbarát" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. A szlovákiai választási...

Oroszország bizonyítékot mutatott, hogy az USA silány minőségű testpáncélt küldött Ukrajnának

Az orosz védelmi órásvállalat, a Rosztyeh által közzétett videó kétségbe vonta az USA által Ukrajnának küldött katonai támogatás minőségét, miután egy trófeaként a harctérről...
spot_img

Videó