2023, szeptember 28.
21.2 C
Budapest
15.1 C
Moszkva

Az ukrán parlament megszavazta Reznyikov menesztését

Az ukrán törvényhozók elsöprő többséggel támogatták Olekszij Reznyikov védelmi miniszter felmentését. Reznyikov hétfőn nyújtotta be lemondását, egy nappal azután, hogy Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette leváltásának tervét.

A szavazás eredménye, amelyet egy parlamenti képviselő osztott meg a közösségi médiában, 327 szavazatot mutatott Reznyikov menesztése mellett, és mindössze négy szavazatvolt ellene.

Reznyikov 2021 novembere óta töltötte be a posztot. A parlamenti meghallgatáson azért vett részt, hogy tájékoztassa a törvényhozást az általa legfontosabbnak tartott hivatali eredményeiről, például arról, hogy hatalmas mennyiségű nyugati katonai segélyt szerzett az Oroszország elleni harchoz.

Hivatali ideje alatt a védelmi minisztérium több korrupciós botrányba keveredett.

Többször vádolták a magas rangú tisztviselőket azzal, hogy a katonáknak túl magas áron szereztek be élelmiszert, és kétes hírű cégeknek fizettek olyan szállítmányokért, amelyekről kiderült, hogy nem megfelelő minőségűek, vagy meg sem érkeztek. Az egyik legutóbbi botrányban egy regionális sorozási főnök érintett, akit azzal vádoltak, hogy több millió dollárnyi illegális pénzhez jutott.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Előretört az orosz hadsereg a dél-donyecki frontszakaszon

Kedvezőbb hadállásokat foglaltak el az orosz erők az ukrajnai front dél-donyecki szakaszán, miközben a Zaporozsje megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek - közölte...

NYT: az akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Ukrajna számára

Ukrajna akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Kijev számára, mivel a harctéren a haladás hiánya a nyugati támogatás csökkenéséhez vezethet - jelentette csütörtökön a New...

Izvesztyija: Oroszország felmenti a jövedelemadó fizetése alól a hadműveletben résztvevő önkénteseket

Az orosz parlament alsóháza a jövő hónapban olyan törvényt fogadhat el, amely mentesítené az Ukrajnában harcoló önkénteseket a jövedelemadó alól - jelentette az Izvesztyija...
spot_img

Videó