Az ukrán önkéntes zászlóaljak katonai ügyészségi vizsgálat alá kerülnek Ukrajnában. A döntés az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet jelentése után született meg, a vizsgálatában az Amnesty International rámutat az önkéntesek által a Donbass lakossága ellen elkövetett kegyetlenkedéseire, háborús bűncselekményeire. Ugyanakkor nem valószerű, hogy főbűnösöket is (akik finanszírozzák ezen csapatok működését) felelősségre fogják vonni.
Az ukrán főügyész – Vitalij Jarema – bejelentette ugyan, hogy hivatala nyomozást indít a magánzászlóaljak által elkövetett háborús bűntettek ügyében, de fejlemények kétségesen várhatóak
. Történt, hogy Jatsenyuk ukrán miniszterelnök ígéretet adott az Amnesty International főtitkárának, Salil Shetty-nek, hogy felderítik az Aidar zászlóaljak sötét ügyeit. DE ez a sztori csak első olvasatra tűnik váratlan és meglepő fordulatnak, mert gyakorlatilag az Amnesty International Munkatársai most önkéntelenül a kijevi hatóságok szándéka szerint cselekedtek:
Az ukrán sereg hadvezetése és az oligarchák által finanszírozott alakulatok (Donbass, Aidar, Azov stb.) harca már régóta tart. Tavasszal az ukrán belügyminisztérium megrendelésére valakik likvidálták a Pravy Sektor (Jobboldali Szektor) vezetőjének – Dmitro Jaros – helyettesét, Oleksandr Muzicko-t. Az utóbbi időkben pediglen a magán-zászlóaljak és hadosztályok avval fenyegetik Kijevet, hogy újabb Majdant csinálnak és megdöntik a –szerintük – áruló és megalkuvó kijevi kormányzatot, mert szerintük Kijev elárulta őket a fegyverszünettel és tudatosan a likvidálásukra játszik, ami mondjuk nem meglepő azok után hogy ezek a légiók egyáltalán nem engedelmeskednek Kijev akaratának és levegőnek nézik a kijevi kormányt.
Elméletben persze elképzelhető, de nem valószínű, hogy az ukrán önkéntes divíziókat felelősségre vonják az általuk elkövetett bűnökért, de csak akkor, ha Kijevnek lesz ereje és bátorsága meglépni ezt és lesz elegendő fegyveres ereje és képessége felvenni velük a kesztyűt, lévén: az önkéntes szabadcsapatokból szerveződő légiók rendkívül határozottan lépnek fel, nagyon nagyszámú fegyveressel bírnak, valamint sokkal jobb felszereléssel is rendelkeznek az ukrán hadseregnél. Az pedig, hogy felelősségre vonják a szabadcsapatokat finanszírozó oligarchákat, –jelen pillanatban- szinte teljességgel elképzelhetetlen.
Itt még van egy másik kiskapu is az önkéntes divíziók “felelőtlenségére”: Az ukrán állam nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, soha nem írt alá erre vonatkozó szerződést. Így a nemzetközi közösség nem ítélheti el az emberiesség ellen elkövetett bűnökért. Pont.