2022, szeptember 25.
10.5 C
Budapest
7 C
Moszkva
Array

Lavrov cinikusnak nevezte a Moszkva elleni EU-szankciók mérlegelését

Cinikusnak és nem ildomosnak nevezte az Oroszország ellen a szíriai katonai szerepvállalása miatt esetleg bevezetendő újabb uniós szankciók mérlegelését Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európai Üzleti Egyesület tagjai számára megtartott keddi moszkvai tájékoztatóján.

A külügyminiszter szerint Szíria újabb témává lépett elő, amelybe az “oroszfóbiások” bele tudnak kapaszkodni, hogy ezzel az ürüggyel újabb szankciós kampányt indítsanak Moszkva ellen.

“Ez egyszerűen nem ildomos, tisztességtelen és cinikus. Remélem, ezt mindenki érti” – mondta.

Lavrov arra reagált, hogy a múlt heti európai uniós csúcstalálkozót megelőzően Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kijelentette: az uniónak minden lépést mérlegelnie kell, a szankciókat is beleértve, hogy nyomást gyakoroljon az orosz vezetésre a szíriai katonai fellépés miatt. Angela Merkel német kancellár ezt azzal egészítette ki, hogy az EU lépéseket tehet Oroszország ellen, ha nem hagy alább az Aleppó elleni légicsapások hevessége.

Az orosz miniszter szerint amerikai kollégái, beleértve John Kerry külügyminisztert, arról biztosították, hogy az ukrajnai válság rendezése után “haladéktalanul normalizálódik az összes kapcsolatunk”, mert minden meghirdetett szankció Ukrajnával áll összefüggésben. Értetlenségét fejezte ki egyúttal amiatt, hogy a gazdasági büntetőintézkedések egy részét 2014-ben éppen a megoldást célzó minszki megállapodások aláírás után vezették be.

Elmondta: tudomása van róla, hogy egyes uniós állam- és kormányfők, ha nem is nyilvánosan, de kifogást emeltek az ellen, hogy a minszki megállapodások aláírását követően nem vitathatták meg az újabb szankciócsomagot, mert kiderült, hogy a brüsszeli bürokrácia már kihirdette azokat. Lavrov szerint az EU támogatást nyújt Petro Porosenko ukrán elnöknek, aki “szabotálja” a megállapodások végrehajtását.

Megismételte, hogy Moszkva a szíriai válság mielőbbi, békés és igazságos rendezésére törekszik, fő feladatának a terrorfenyegetés felszámolását és ezzel párhuzamosan az átfogó politikai folyamat beindítását tartja, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai alapján. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy miközben Oroszország kívánatosnak tartaná az összefogást, az európai partnerek beszüntették az együttműködést a terrorelhárításban és más területeken is. MTI

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...