2023, szeptember 25.
17.2 C
Budapest
14.5 C
Moszkva

Lavrov: az orosz külpolitikai koncepció a Nyugat dominanciájának lezárásáról szól

Oroszország aktualizált külpolitikai koncepciója arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat dominanciájának a nemzetközi életben – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán a parlament alsóházában a kormányóra keretében szerdán felszólalva.

“Frissített külpolitikai koncepciónk már arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat monopóliumának a nemzetközi élet kereteinek alakításában, amelyeket ezentúl nem az ő önző érdekei, hanem az érdekek igazságos, egyetemes egyensúlya alapján kell meghatározni, ahogyan azt az ENSZ alapokmánya előírja, amely minden állam szuverén egyenlőségének elvét rögzíti” – mondta a tárcavezető.

Lavrov szerint a Nyugat rögeszmésen törekszik az egypólusú világrend fenntartására, és szemérmetlenül semmibe veszi az országok szuverén egyenlőségének elvét.

Moszkva a BT-ben fogja követelni a robbantások kivizsgálását

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését készíti elő, amelyen követelni fogja az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálását – jelentette ki Szergej Lavrov.

“Az ENSZ-hez fordultunk, ahol felvetettük ezt a kérdést. A Biztonsági Tanács rendkívüli ülését készítjük elő, követelni fogjuk, hogy valamilyen formában indítsanak vizsgálatot” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem ért egyet Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője azon kijelentésével, miszerint az ENSZ-nek nincs felhatalmazása az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 vezetéken történt incidensek kivizsgálására.

A nyugati politikusok hazudnak az Északi Áramlatok felrobbantásáról

A nyugati politikusok ugyanúgy hazudnak Oroszországnak az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásáról, ahogy ezt korábban a minszki megállapodásokkal és a végrehajtásukkal kapcsolatban tették – mondta az orosz külügyminiszter.

Emlékeztetett arra, hogy Angela Merkel volt német kancellár és Francois Hollande francia exkormányfő “cinikus beismerést” tett, miszerint csak időnyerés végett volt szükség az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az ukrajnai rendezés alapjaként jóváhagyott minszki csomagra, azért, hogy így lehetővé tegyék Kijev számára katonai képességek kiépítését.

Egyszerűen fogalmazva, mindenki hazudott nekünk: ahogy most is hazudnak, eltitkolva az igazságot az Északi Áramlatok elleni terrortámadásokról” – mondta a tárcavezető.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videón, ahogy a frontvonalaktól távol találat ér egy ukrán katonai szerelvényt

Rakétacsapás ért egy ukrán vasúti szerelvényt, amely katonai felszereléseket szállított volna a frontra. A Telegramra feltöltött videó leirata szerint a csapást mélyen az ukrán...

Forbes: az oroszok kilőtték az ukrán erők legjobb svéd harckocsijait is

Az orosz hadsereg drónokkal mért csapást két ritka svéd Strv 122-es harckocsira, amelyeket a skandináv ország adott az Ukrán Fegyveres Erők számára - jelentette...

A donyecki frontszakaszon előre törtek az orosz erők

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A tárca szerint...
spot_img

Videó