2023, október 3.
15 C
Budapest
9.8 C
Moszkva

Lavrov: a Nyugatnak nem sikerült “ukránosítani” a G20-csúcstalálkozót

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati országoknak nem sikerült “ukránosítaniuk” a G20-ak indiai csúcstalálkozójának programját.

“Nem járt sikerrel a Nyugat arra irányuló kísérlete, hogy ismét ukránosítsa az egész napirendet a fejlődő országokat érintő sürgős problémák megvitatásának a rovására” – mondta.

Lavrov hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó vitájában szóba került az ukrán válság, de “kizárólag a világban létező összes konfliktus megoldásának szükségességével összefüggésben”.

Korábban Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök azt mondta, hogy nem tartja helyénvalónak az ukrán konfliktus megvitatását a G20-ak keretében.

A Financial Times arról is beszámolt, hogy a G20-ak indiai csúcstalálkozójának nyilatkozata csapás volt a nyugati országok számára, mivel nem alakult ki globális konszenzus Kijev támogatásáról. Az is jelzés értékű volt, hogy a korábbi csúcstalálkozóval ellentétben, idén az indiai szervezők nem hívták meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fehér Ház: az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására

Az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására - mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón. "Ezek (a pénzeszközök. - a...

Kreml: a nyugati politikusokat, akiket a nemzeti érdekek vezetnek, rögtön oroszbarát jelzővel bélyegzik meg

A függetlenség demonstrálása Brüsszeltől nem jelenti automatikusan azt, hogy egy politikus "oroszbarát" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. A szlovákiai választási...

Oroszország bizonyítékot mutatott, hogy az USA silány minőségű testpáncélt küldött Ukrajnának

Az orosz védelmi órásvállalat, a Rosztyeh által közzétett videó kétségbe vonta az USA által Ukrajnának küldött katonai támogatás minőségét, miután egy trófeaként a harctérről...
spot_img

Videó