2022, november 27.
6.5 C
Budapest
-3.1 C
Moszkva

Lavrov: a mérsékelt szíriai ellenzék alakulatainak el kell hagyniuk a terroristák által ellenőrzött területeket

A szíriai mérsékelt ellenzék alakulatainak mielőbb el kell hagyniuk az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Núszra Front által ellenőrzött területeket Szíriában – közölte hétfőn telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai partnerével, John Kerryvel.

Az orosz külügyminisztériumnak az amerikai kezdeményezésre létrejött beszélgetésről közölt beszámolója szerint Lavrov hangsúlyozta: fontos lezárni azokat a csatornákat is, amelyeken keresztül a szélsőségesek erősítést kapnak. A nap folyamán korábban az etióp külügyminiszterrel közösen megtartott moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov hangsúlyozta: az Egyesült Államok már két hónapja nem teljesíti azt az ígéretét, hogy a szíriai ellenzék vele együttműködő csoportjait eltávolíttatja az al-Kaida szíriai ágaként fellépő an-Núszra Front terrorszervezet harci állásaiból.

A két tárcavezető a telefonos eszmecsere során ismételten teljes körű támogatásáról biztosította a Genfben az ENSZ égisze alatt a kormány és az ellenzék képviselői által folytatott tárgyalásokat a leendő szíriai állami berendezkedés körvonalainak meghatározásáról.

Lavrov és Kerry áttekintette az Oroszország és az Egyesült Államok között a szíriai tűzszünet fenntartása és megerősítése, valamint a humanitárius segély célba juttatása és a stabil békefolyamat elindítása érdekében folytatott együttműködés módozatait. A felek megállapodtak, hogy folytatják a kooperációt a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport keretében. Lavrov és Kerry a Közel-Kelet és a kétoldalú kapcsolatok más kérdéseiről is tárgyalt.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország egy nap alatt elpusztíthatja Ukrajnát

Az ukrán infrastruktúrára mért csapások megmutatták, hogy Oroszország rövid idő alatt képes elpusztítani az országot - írta honlapján Paul Craig Roberts, a Ronald Reagan-kormány...

Orbán: szükség van egy szuverén Ukrajnára

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén - tájékoztatta az MTI-t...

Putyin: hamarabb kellett volna újraegyesülni a Donbasszal

A Donbassz újraegyesítésének Oroszországgal már korábban meg kellett volna történnie - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a különleges katonai műveletben részt vevő katonák édesanyjaival...