Egyelőre nem folynak tárgyalások egy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó lehetőségéről – közölte a Kreml szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában.
Dmitrij Peszkov szerint egy ilyen csúcstalálkozó nem szerepel Putyin napirendjén.
Kim Dzsong Un vasárnaptól szerdáig látogatást tett Pekingben, ahol találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel is.
Kim először látogatott külföldre azt követően, hogy az apja 2011-ben bekövetkezett halálát követően átvette a hatalmat Észak-Koreában.
Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy az észak-koreai vezető pekingi látogatását fontos lépésnek tartja a Koreai-félszigeten megnyilvánuló pozitív tendenciák megerősítésében. A tárca hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is szorosan együttműködik kínai partnereivel abban, hogy „hozzájáruljon a szubrégió problémáinak kizárólag politikai és diplomáciai eszközökkel történő átfogó megoldását célzó erőfeszítésekhez”. MTI