2023, október 1.
13 C
Budapest
13.3 C
Moszkva

Közös hadgyakorlatot tart Szerbia, Oroszország és Fehéroroszország

Szláv testvériség 2019 fedőnévvel közös hadgyakorlatot kezdett Szerbia, Oroszország és Fehéroroszország a Belgrádhoz közeli Pancsován szombaton – közölte a szerb védelmi minisztérium.

A kéthetes hadgyakorlaton – amelynek fő témája a terrorizmus elleni harcra történő felkészülés – több mint 750 katona vesz részt.

A hadgyakorlat nyitóeseményén elhangzott, hogy a katonáknak a részt vevő országok legkorszerűbb műszaki eszközeit felhasználva kell megoldaniuk a taktikai feladatokat.

A három ország 2014 óta felváltva szervezi meg minden évben a közös hadgyakorlatot.

Szerbiának mintegy hatvan országgal van katonai együttműködési megállapodása. A nyugat-balkáni ország részese a NATO Partnerség a békéért programjának, ugyanakkor az ország vezetői többször is hangsúlyozták, hogy Belgrád katonailag semleges akar maradni, azaz sem a keleti, sem a nyugati katonai tömbhöz nem akar csatlakozni.

Az uniós tagjelölt Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó