Állítólag azt mondta Putyin elnök, mikor Merkel az orosz reguláris erők bevetését firtatta, hogy ez vicc, hiszen ha akarja, két hét alatt beveszi Kijevet – és ami azt illeti, nem is hazudott. Ha a dolgokat a maguk nyers egyszerűségében nézzük, akkor Európában katonailag nincs ellenfele a mai orosz hadseregnek, és ezt a nyugat is pontosan tudja.
Amerika beszállása egy fegyveres küzdelembe pedig maga lenne a III. világháború, ami sokkal nagyobb kockázatot jelentene Amerika számára, mint az oroszoknak.
Amerika ugyanis háborúit ezidáig mindig ellenfelei területén vívta, de ennek vége, egy új világháborúban országuk kétségtelenül hadszíntérré válna, ezt pedig egyetlen amerikai elnök sem merné megkockáztatni.
Putyin megmondta: ő képes a végsőkig elmenni Ukrajna ügyében, egyúttal barátságosan érdeklődött, hogy vajon ellenfelei is elszántak ennyire?
Persze nálunk a russzofóbia éppoly viruló hagyomány, mint az antiszemitizmus, a rasszizmus vagy a sovinizmus, ezért hát egészen értelmes elemzők is egészen nagy baromságokkal szórakoztatják a nagyérdeműt.
Ajánló
Az egyik vonulat alapvetése az oroszok és Oroszország mélységes lenézése, ennek jegyében Putyint úgy kezelik, mint egy erőszakos tahót, aki csak pofázik, de katonailag nulla.
Nem taglalnám, de ennek ezer dolog mond ellent, ennek dacára ez a verzió a legnépszerűbb a Nemzeti Borozók táján – mások lesajnálásához mindig nagyon értettünk.
A másik közkedvelt nézet, hogy Putyin egy utolsó despota, ócska csekista, szüzek ezreinek megrontója, egy vérnősző barom, aki talán csak Idi Amin mércéjével mérhető és valószínűleg evett Hodorkovszkíj húsából is, aki éppúgy a szabadság szimbóluma Oroszországban, mint nálunk Simicska Lajos.
Sajnálatos, de a térképek tanulmányozása nem tartozik népünk kedvenc elfoglaltságai közé…
Hogy tudjuk, miért is fogunk dideregni a télen, talán nem árt felidézni egy-két dolgot:
Kezdjük talán Máltával, ahol az idősebb Bush és Gorbacsov megállapodott a szovjet csapatok kelet-európai kivonásáról és egy majdani német egyesítésről, – ennek fejében az amerikaiak megesküdtek Gorbacsov életére, hogy a NATO nem terjeszkedik Oroszország határai mentén.
Ezt persze, ahogy az utolsó orosz katona elhagyta a balti államokat, azonnal felrúgták, majd szétkapták Jugoszláviát is, és hogy ne legyen túl erős az oroszbarát Szerbia, odaadták az albánoknak Koszovót.
Nem gondolták volna, hogy ez egy rossz precedens lesz még valaha is, hiszen az orosz állam és az orosz hadsereg nem ért éppen egy fabatkát sem – de azóta eltelt negyed század, és a körülmények megváltoztak.
A Krím nagyon fontos Oroszországnak, nem is tartozott Ukrajnához soha, ameddigcsak Hruscsov lokálpatrióta felbuzdulásból oda nem ajándékozta az ukránoknak, lévén maga is ukrán.
A Fekete-tenger Oroszország egyetlen kijárata a meleg tengerekre, az orosz nép majdnem annyi vért hullatott érte, mint amennyi víz a tengerben van,
Az ukrán nacionalista hőbörgők meg meghirdették a flottatámaszpontok bérletének felmondását, ez pedig hiba volt, ezt egyetlen oroszt vezető sem tűrhette, – Putyin sem tűrte.
Ami pedig a mostani harcokat illeti, a terület orosz lakossága autonómiát kért, de Kiev nem tárgyalt velük, mostanában meg már csak dupla áron tárgyalhatna, nevezetesen most már az is a követelések között van, hogy a gazdasági autonómia keretében csatlakozni kívánnak az orosz-kazah-fehérorosz vámunióhoz, ami nem igazán illik bele az ukrán bábjaikkal játszó nyugatiak elképzeléseibe.
Ők igencsak belegabalyodtak ebbe az ügybe, mint macska a házicérnába, szerintem már ezerszer megbánták, hogy belevágtak ebbe a kalandba, már hátrálnának kifelé belőle, de nem tudnak, mert arcot veszítenének Putyinnal szemben, nem szólva, hogy az arc mellé Ukrajnát is elveszítenék, pedig már milyen szépen elképzelték a sorsát.
Most handabandáznak, hogy öt támaszpontot nyitnak, nehogy az oroszok megtámadják a balti államokat, de persze az oroszoknak eszük ágában sincs megtámadni őket, miért is tennék?
A katonapolitika nem haragszomrád-játék, a katonai fellépéshez igen komoly érdekeknek, vagy érdekek sérelmének kell fennállni.
A legviccesebb – vagy legszomorúbb a mi helyzetünk.
Egyrészt van egy élő szerződésünk az oroszokkal Paksról, melynek hitelét akkor is el kell kezdeni törleszteni a közeljövőben, ha egy kapavágás sem történik, másrészt meg harckocsikat szállítunk Csehország közbeiktatásával az ukránoknak.
Na, ez egy kissé túlcifrázott figura a pávatáncban, a gáztározóink feltöltetlenek, a nyugatiak Orbánt tartják az oroszok elleni szankciók kerékkötőjének, Putyin meg valószínűleg egy korrupt bohócnak tartja – meg is fogja szívatni, hogy behorpad a homloka.
Hogy a magyarok minek tartják, az nemsokára kiderül, de nincsenek nagy reményeim – nemigen szoktunk mi semmiből sem tanulni.
A mai napig azt gondoljuk, hogy a politika az forró szív és zászlólengetés, és ha valaki megemlíti az érdekeket, akkor azt idegenszívű hülyének nyilvánítják, pedig hát, ugye…
Mindenesetre a pávatáncos most totyoroghat egy ideig, mint a tojógalamb.
Négy-ötmillió magyar nyomorog, vazallusai ölik egymást, ő meg most éppen a tűzifa rezsicsökkentésén dolgozik, mert nem érti, hogy az érintett rétegnek akkor sem lesz pénze a vásárlásra, ha csökkenti a fa árát, mert enni is kellene, a fa meg rágós.
Mindenesetre a télre szerezzünk be néhány gyapjútakarót, hálózsákot mínusz tizenötre hitelesítve, meg néhány konzervet – libamáj-pástétom, sólet, töltöttkáposzta a Globustól, miegymás.
Aztán várjuk meg türelemmel, míg a Hoppál Péter által kiképzett vájárok elindulnak a sihtába, közben vidáman énekelnek:
Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd,
indul az izmos munkásbrigád.
Jó kedve lobban, lépése dobban,
országot épít már!
Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd,
indul az izmos munkásbrigád.
Nótánk a széllel versenyre kelve,
Viktor nevével száll.
forrás: http://www.pupublogja.hu/2014/09/ket-het-alatt-kievben.html?spref=fb – a közzététel a szerző közvetlen engedélyével történt
