2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Kijevbe érkezett (kép)

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelenleg Ukrajnában tesz látogatást – közölte a katonai szövetség.

“A NATO főtitkára Ukrajnában tartózkodik. Amint lehetséges, további információkat fogunk közzétenni” – jelentette ki a NATO-tisztviselő.

“Stoltenberg ukrajnai látogatása az előkészületek utolsó szakasza a [németországi amerikai katonai bázison] Ramsteinben tartandó találkozóra, ahol az ukrán hadsereg várható ellentámadása előtt megvitatják az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatási intézkedéseket” – mondta.

A NATO hivatalos tájékoztatása szerint Stoltenberg a tervek szerint pénteken moszkvai idő szerint 10 óra 10 perckor (7 óra 10 perc GMT) érkezik a ramsteini támaszpontra, ezért az ukrajnai látogatása rövid lesz.

Korábban a Sztrana ukrán online médiaforrás már beszámolt Stoltenberg ukrajnai látogatásáról. A forrás nem közölt részleteket, de közzétett egy képet, amelyen a NATO-főtitkár ukrán katonai tisztviselőkkel áll.

A NATO-tisztviselők előre be nem jelentett látogatásai olyan országokban, ahol aktív katonai akciók zajlanak, bevett gyakorlatnak számítanak. A 20 éve tartó afganisztáni háború idején a szövetség soha nem jelentette be előre főtitkárainak látogatásait az országban, hanem csak akkor adott ki információkat a látogatásokról, amikor azok már vagy befejeződtek, vagy éppen befejezés előtt álltak.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó