2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

Interfax: a NASA igazgatója Bajkonurba látogathat egy orosz rakétaindításra

Márciusban egy orosz rakétaindítás alkalmából a kazahsztáni Bajkonurba látogathat a NASA igazgatója, miután januárban az amerikai szankciók miatt törölték a Roszkoszmosz vezetőjének egyesült államokbeli útját – közölte vasárnap az Interfax.

Az orosz hírügynökség úgy értesült, hogy Jim Bridenstine, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója és Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója március 24-én egy Szojuz űrhajó felbocsátását szemlélheti meg közösen a bajkonuri űrközpontban.

Rogozin a korábbi tervek szerint Bridenstine meghívására, februárban utazott volna az Egyesült Államokba, annak ellenére, hogy ott “feketelistán” szerepel a Krím félsziget és Oroszország újraegyesülésében – akkor miniszterelnök-helyettesi minőségben – játszott szerepe miatt 2014-ben.

Az orosz tisztségviselő beutazására vonatkozó tilalmat a vizit idejére felfüggesztették volna.

Bridenstine azonban január elején egy lapinterjúban közölte, hogy Rogozin vizitjének elhalasztása mellett döntött. Ezt azzal indokolta, hogy több szenátor rosszallását fejezte ki a Roszkoszmosz-vezér tervezett látogatása miatt. A Roszkoszmosz vezetője úgy vélekedett, hogy látogatásának törlése “a második amerikai polgárháború”, a kongresszus és Donald Trump elnök közötti küzdelem következménye.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó