2022, augusztus 19.
36.3 C
Budapest
25.9 C
Moszkva

Idén több mint nyolcvan orosz mozifilmet tiltottak be Ukrajnában

Idén 84, Oroszországban készített mozifilm vetítését és forgalmazását tiltották meg Ukrajnában – közölte pénteken a kijevi kulturális minisztérium.

A feketelistára tett filmek nem mutathatók be az ukrán tévécsatornákon, tilos nyilvános vetítésük és videotékákban való forgalmazások. A listára felkerült egyebek között a Mihail Bulgakov orosz író Mester és Margarita című regénye alapján készült többrészes film is, amire a minisztérium nem adott egyelőre magyarázatot. A sztálini rezsimmel szembehelyezkedő író ugyanis élete jelentős részét Kijevben élte le, a film alapjául szolgáló regényében pedig nyíltan kigúnyolta a szovjet rendszert értelmetlensége és igazságtalansága miatt.

Tiltólistára került még Arkagyij és Borisz Sztrugackij tudományos-fantasztikus regénye, a Lakott sziget alapján készült film. A Sztrugackij-fivérek 1969-ben írt scifije annak idején a Szovjetunióban csak cenzúrázva jelenhetett meg. Borisz Sztrugackij a kilencvenes évek elején írta vissza a regénybe a kicenzúrázott részeket, és a könyvet 2008-ban filmesítették meg Fjodor Bondarcsuk rendezésében Oroszországban. Betiltották Ukrajnában az 1980-ban elhunyt világhírű szabadgondolkodású színész, énekes és költő, Vlagyirmir Viszockij életéről szóló Köszönöm, hogy élek című filmet is.

Tavaly 81 orosz filmet tiltottak be, az elmúlt években pedig összesen 579 filmet és sorozatot. Kijev részben ezekkel a szankciókkal válaszol arra, hogy 2014-ben Oroszország újraegyesült a Krím félszigettel.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...

Videózott a kanadai zsoldos az ukrán fronton, majd elmenekült Ukrajnából

A nemrégiben Herszon közelében végrehajtott bevetés - amelyet részben a National Post rendelkezésére bocsátott, a harci káoszról készült egyperces videófelvétel is megörökít - Paul...