Oroszország sport történelmet ír, ezt bátran kijelenthetjük. 2013-ban Kazányban Universiádé, 2014-ben téli olimpia Szocsiban, most pedig a legújabb a 2018-as futball világbajnokság. Oroszország több szakértő is a legesélyesebb pályázónak minősítette. Jó lehet a brit BBC “FIFA leleplező” riportja az oroszok malmára hajtotta a vizet. Joseph S. Blatter a FIFA elnöke csütörtök délután Zürichben jelentette be a végrehajtó bizottság döntését, amely szerint 2018-ban Oroszország, 2022-ben pedig Katar adhat otthont a foci vébének. A szavazás két fordulós volt. Már az első körben Oroszország kapta legtöbb voksot, szám szerint kilencet a 22 tagú bizottsági tagtól.
Az első fordulóban Anglia kapta a legkevesebb szavazatot így rögtön az elején búcsúztak a brit remények. A második fordulóban már minden eldől, Oroszország 13 szavazatot kapott, míg a második helyezett spanyol-portugál pályázat 7 voksot szerzett. Az orosz győzelemhez 12 szavazat elegendő lett volna.
Putyin a helyszínre sietett gratulálni
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, azonnal Zürichbe utazott, hogy személyesen is gartuláljon az orosz pályázati bizottság tagjainak. Eredetileg úgy volt, hogy a kormányfő is részt vesz a prezentációban is, de nem akartak nyomást gyakorolni a FIFA tagokra Putyin jelenlétével. Lapértesülések szerint, Putyin és Blatter személyesen is tárgyalnak és közös sajtótájékoztatót is tartanak.
Az orosz pályázatban részt vett Igor Szuvalov miniszterelnök-helyettes, Vitalij Mutko sport miniszter, Alekszej Szorokin az orosz Futball Unió elnöke, de ott volt még Andrej Arsavin labdarúgó és Jelena Iszinbajeva olimpiai bajnok rúdugró és Roman Abramovics üzletember is. Az orosz pályázat stadion terveit itt nézheti meg!
A FIFA központjában bejelentik a bizottság döntését:
Az orosz pályázat stadion tervei: