Ukrajna 378,22 millió dollár előleget utalt át a decemberi földgáz-szállítások ellenében – közölte szombaton a Gazprom szóvivője.
Az ukrán állami Naftohaz energiaipari vállalat pénteken jelentette be a decemberi gázszállítások ellenértékének az átutalását. Szombaton a Gazprom megerősítette az összeg kifizetését.
Az előleg átutalása lehetővé teszi, hogy a Gazprom az idén június óta első alkalommal – amikor a kifizetetlen számlák miatt leállította a gázszállítást Ukrajnának – ismét megkezdje a szállításokat. A felek között októberben létrejött megállapodás értelmében a szállítások az átutalás beérkezését követően 48 órán belül kezdődnek meg.
Egymilliárd köbméter megy
A Naftohaz nem közölte mennyi gázt szándékozik vásárolni a Gazpromtól, az energiaipari miniszter egy korábbi nyilatkozata alapján azonban mintegy egymilliárd köbméterről lehet szó. Az oroszországi médiában szombaton megjelent értesülések szerint is egymilliárd köbméterre teszik a vásárolt mennyiséget.
Magyarország megint reverz módban szállít majd vissza Ukrajna felé?
Andrij Koboljev, az ukrán állami energiaipari vállalat, a Naftohaz vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy az év végéig Oroszországtól még egymilliárd köbméter gázt vásárolnak, valamint tárgyalásokat folytatnak Magyarországgal a gázszállítások újraindításról.
Szeptemberben Magyarország leállította az Ukrajna felé irányuló gázszállításokat. A Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal magyarázta a szállítás leállítását, hogy a télre való felkészülés jegyében a magyar gáztárolók feltöltése az elsődleges, mindent megelőző cél. Az ukránok úgy érzik, orosz nyomásra zárta el Magyarország akkor a gázt, néány nappal a Gazprom vezér Alexej Miller magyarországi látogatása után.
Magyarország mindaddig nem tud Ukrajnának földgázt szállítani, amíg fel nem töltötte saját tározóit – mondta november 24-én Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Ha tényleg csak a tározók feltöltése miatt zára el a csapot Magyarország, akkor tudni kell: véget ért az idei gázbetárolási időszak, egy ideje befelé már nem, csak kifelé ment fűtőanyag a magyar tárolókból.