2022, október 3.
16 C
Budapest
14.1 C
Moszkva

Felmérés: az oroszok 73 százaléka támogatja Putyint a szakadár népköztársaságok elismerésében

Az oroszok 73 százaléka helyesli, hogy Vlagyimir Putyin elnök elismerte a két délkelet-ukrajnai szakadár köztársaság függetlenségét – közölte a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet szerdán, amikor Ukrajnában megkezdődött az orosz diplomáciai képviseletek evakuálása.

A felmérés szerint a megkérdezettek 16 százaléka nem támogatja az elnök döntését, 11 százalékuk pedig nem tudja eldönteni, hogy mit gondoljon róla. Putyin hétfőn ismerte el a délkelet-ukrajnai szakadár köztársaságok függetlenségét, és kedden felhatalmazást kapott a törvényhozástól a hadsereg külföldön történő bevetésére.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonon közölte Putyinnal, hogy nem fogadja el a szakadár területek orosz elismerését, amely ellentétes Ukrajna szuverenitásával és területi épségével. Sürgette a válság minszki megállapodások alapján történő rendezését.

Erdogan ugyanakkor azt is elmondta, hogy a szeptemberben Szocsiban elért megállapodásnak megfelelően a közeljövőben Törökországba várja Putyint.

Az orosz elnök azt mondta török hivatali partnerének, hogy a Donbasszban az ukrán agresszió közepette, miután Kijev megtagadta a minszki megállapodások végrehajtását, objektív szükségszerűség volt a szakadár területek elismerése.

A Kreml tájékoztatása szerint Putyin és Erdogan kitért az orosz biztonsági garanciaigények megvitatására is.

Szerdán megkezdődött a személyzet evakuálása az összes ukrajnai orosz külképviseletről. Oroszországnak Kijevben nagykövetsége, Harkivban, Ogyesszában és Lvivben főkonzulátusa van.

A kijevi követség a TASZSZ-nak megerősítette a sajtóértesülést, amely szerint a missziókon iratokat égettek el. A forrás szerint ez ilyen esetben biztonsági rutineljárás. A kiürítés tervét kedden jelentette be az orosz diplomáciai tárca.

Az orosz külügyminisztérium szerdán közölte, hogy Moszkva határozott választ fog adni az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókra, amelyek nem feltétlenül szimmetrikusak, de arányosak és az amerikai fél számára érzékenyek lesznek.

A tárca szerint az Egyesült Államok által meghirdetett büntetőintézkedések célja Oroszország politikai irányvonalának megváltoztatása és gazdasági fejlődésének visszatartása.

Az orosz külügyminisztérium ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország nyitott “a kölcsönös tisztelet, egyenrangúság és egymás érdekeinek figyelembevétele elvén alapuló diplomáciára”.

Válaszul António Guterres ENSZ-főtitkár és több nyugati politikus megállapítására, miszerint a szakadár köztársaságok függetlenségének elismerésével Oroszország megsértette Ukrajna szuverenitását és területi integritását, az orosz tárca azt hangsúlyozta, hogy ezek a vádak távol állnak a valóságtól.

A minisztérium megismételte Moszkva álláspontját, miszerint a kijevi vezetés megtorló katonai műveletet folytat állampolgárai ellen, és politikája magán viseli a népirtás minden jegyét.

“A minszki intézkedéscsomag durva megsértésével a legkegyetlenebb közlekedési és gazdasági blokádot vezették be a Donyec-medence ellen, leállították a nyugdíjak és a szociális juttatások kifizetését a lakosoknak, akiket (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) +példányoknak+ nevezett, és azt tanácsolták nekik, hogy takarodjanak Ukrajnából” – tette hozzá a minisztérium.

Arra az olasz külügyi bejelentésre reagálva, miszerint ez most nem az Oroszországgal folytatott kétoldalú kapcsolatok ideje, a moszkvai minisztérium úgy vélekedett, hogy a Nyugatnak meg kell tanulnia a diplomácia szakmaként történő alkalmazását.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

A rubel lesz a hivatalos pénznem az egykori ukrán régiókban

Az orosz rubel lesz a hivatalos pénznem a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokban (ahol már eddig is azt használták), valamint a Herszon és Zaporozsjei régiókban,...

Bloomberg: az USA nyomást gyakorol az EU-ra, hogy “tegyen többet” Ukrajnáért

Az Egyesült Államok sürgeti az uniós államokat, hogy ők is biztosítsák azt az 1,5 milliárd dollárt, amelyet az USA szán havonta Ukrajnának - jelentette...

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy új régió Oroszországba olvadását

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy egykori ukrajnai régió, Donyecki és Luganszki Népköztársaság, Herszon és Zaporizzsja terület Oroszországhoz csatolásáról szóló dokumentumcsomagot. A vonatkozó határozatokat a...