A mai napon, Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke örömmel jelentette be, hogy élesek és végrehajtóhatóak az Oroszország elleni új büntető-szankciók, a végrehajtás pénteken kezdődik. Az EU-s nyilatkozat szerint a kibővített „csomag” az orosz energiaszektort, valamint a financiális és és védelmi szektorokat érinti, illetőleg 24 személlyel bővül a „fekete lista” akik „személyesen érintettek az Ukrajna területi integritását megsértő akciókban, beleértve orosz politikai döntéshozókat és oligarchákat”.
A „fekete listázott” személyeket beutazási tilalommal valamint javaik befagyasztásával, illetve az EU leállítja a sarkvidéki kőolajlelőhelyek kiaknázásához és a palaolaj kitermeléséhez szükséges technológia eladását.
„Az EU vállalatai nem nyújtanak hiteleket az 5 legnagyobb orosz banknak” illetve „a három legnagyobb orosz védelmi ipari vállalat adósság-finanszírozását is leállítják”.
Jótett helyébe:
Moszkva is elkészítette már a válasz-szankcióit, további import-korlátozásokra lehet számítani, főleg a Nyugati import autók piacát érinti majd az intézkedés.
Bővebben a szankciókról a későbbiekben jelentkezünk