2023, október 4.
18.2 C
Budapest
13.7 C
Moszkva

Egy svájci újságíró is személyesen tapasztalta, hogy nem működnek a nyugati szankciók

Roger Köppel újságíró és a Weltwoche című svájci lap tulajdonosa moszkvai útja során azt mondta, hogy az orosz fővárosban az életszínvonal olyan jó, mint Európában és hamis képet festenek Nyugaton Oroszországról.

Elmondása szerint “érdekes” benyomást szerzett az orosz fővárosról, amely eltér attól, amit a nyugati média Oroszországról ír, amely azt állítja, hogy Oroszország gazdasága összeomlóban van.

“A város egyik bevásárló utcájában vagyunk, nem messze a Bolsoj Színháztól és a Vörös tértől, amely mögöttem van, persze innen nem látszik. Rengeteg utcai kávézó, étterem van, tele vannak vásárlókkal, van minden, amit csak akarnak, szóval itt szó sincs arról, hogy Oroszország a mélyponton lenne. Ellenkezőleg, arról is biztosítottak, hogy minden nyugati áru kapható, nincs hiány, az infláció valami két és fél-három százalék körüli, tehát a gazdaság ilyen biztonságos állapotban van” – magyarázta Köppel.

Az újságíró hangsúlyozta, hogy az orosz fővárosban sok minden tükrözi az általános fordulatot a Nyugatról Kelet felé.

“Mi nyugaton hajlamosak vagyunk összekeverni a mi oldalunkat a világ egészével. A világ változik, és talán Moszkva jóléte is egyfajta szimbóluma ennek a világbeli változásnak” – érvelt.

Köppel a közösségi médiában azt is elárulta, hogy meglepte a moszkvai kommunikáció minősége.

“Figyelem, Németország: Moszkvában nem csak a lámpák égnek (sok az áram). A mobilhálózat is sokkal gyorsabb, mint Berlinben. Sokkal gyorsabb” – osztotta meg.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy az EU már kimerítette az Oroszországot sújtó szankciók lehetőségeit.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Olasz védelmi miniszter: minden lehetőséget kimerítettünk Ukrajna támogatására

Olaszországnak nincsenek korlátlan forrásai Ukrajna támogatására - mondta az ország védelmi minisztere, Guido Crosetto a Sky TG24 csatornának. "Olaszország sokat tett, a légvédelmi rendszerekre összpontosított,...

The Guardian: Charles Michel csak véletlenül mondta, hogy Ukrajna 2030-ban EU-tag lesz

Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel, amikor Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges időpontjairól beszélt, "véletlenszerűen" mondta a 2030-as évet, amelynek nincs semmi alapja - írja a...

Az orosz légierő meghiúsította egy ukrán kommandós egység partraszállását a Krím félszigeten

Az orosz légierő meghiúsította az ukrán kommandósok partraszállási kísérletét a Krímben - közölte az orosz védelmi minisztérium szerda reggel közleményben. A védelmi minisztérium szerint egy...
spot_img

Videó