A kijevi rezsim már befejezte a „piszkos bomba” provokáció technikai előkészületeit – jelentette a RIA Novosztyi.
Az ukrán Juzsmas cég szakemberei elkészítették az Iszkander rakéta másolatát, amelyet radioaktív anyaggal töltenek meg, majd állítólag a csernobili atomerőmű fölött lövik le az ukrán légvédelmi erők, és azt állítják, hogy az orosz fegyveres erők indítottak nukleáris töltetet – közölte egy, a helyzetet jól ismerő forrás.
Kifejtette, hogy az Iszkander rakéta makettje a Tocska-U rakéta alapján készült: „Miután a hamisított rakétát „lelőtték”, a kijevi hatóságok a nyugati és ukrán médiának meg akarják mutatni a darabjait és az állítólagos Iszkander rakéta elektronikus elemeit, hogy meggyőzzék a nyugati közvéleményt Oroszország bűnösségéről.