Marija Tyimofejeva nyerte a Római Teniszakadémián rendezett, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.
A világranglistán 246. orosz játékos a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, ezek után aratta pályafutása első WTA-tornagyőzelmét.

A vasárnapi finálé első játszmájában a 19 éves teniszező fej fej mellett haladt Katerina Baindllal, utána viszont kétszer is elvette ukrán riválisa szervajátékát, így lezárta az első játszmát. A folytatásban a világranglistán századik Baindl ugyancsak duplabrékkel egyenlített.
A harmadik szettben nem volt egy súlycsoportban a két játékos, Tyimofejeva lesöpörte a pályáról esélyesebb ellenfelét, aki gémet sem tudott nyerni. A finálé 2 óra 6 percig tartott.