Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetet küldött Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, amelyben az Oroszországgal való diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét kéri – írja a Bild című lap.
„Levelében Orbán tárgyalásokra szólít fel Kínával egy „békekonferenciáról”, a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére Oroszországgal és egy „politikai offenzívára” a déli országok felé, amelyek „tiszteletét elvesztettük az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontunk miatt” – írja a lap.
Az üzenet tíz bekezdésre tagolódik és másfél A4-es oldal hosszú. Ebben Orbán úgy értékeli, hogy „a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan fokozódni fog”.
Az üzenet rövid értékelést tartalmaz a magyar miniszterelnök Volodimir Zelenszkijjel, Oroszország, Kína és Törökország vezetőivel, valamint Donald Trump volt elnökkel folytatott közelmúltbeli beszélgetéseiről. Emellett „néhány megfontolandó javaslatot” is tartalmaz.
Orbán Viktor július 5-én érkezett Moszkvába, és találkozott Vlagyimir Putyinnal. A moszkvai látogatást a békemisszió következő szakaszának nevezte, amelynek kezdetét július 2-án egy kijevi út jelentette. A magyar miniszterelnök kifejezte szándékát, hogy hamarosan több hasonlóan váratlan találkozót is tart. Ezt követően Pekingbe utazott, ahol kijelentette, hogy Magyarország ellenzi a konfrontációt Kínával, és az EU és Kína közötti együttműködést támogatja. Peking után a magyar miniszterelnök Washingtonba utazott a NATO-csúcstalálkozóra, amelynen találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Ezt követően Donald Trump volt amerikai elnökkel folytatott megbeszélést floridai Mar-a-Lago rezidenciáján.
Orbán Viktor kínai látogatása után azt mondta, hogy az ukrajnai válság megoldása a konfliktusban részt vevő feleken múlik, de az Egyesült Államoknak, Kínának és az EU-nak döntő befolyása van annak lezárására.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Orbán megmutatta politikai akaratát a párbeszédre, Moszkva ezt nagyon pozitívnak és hasznosnak tartja. Josep Borrell, az európai diplomácia vezetője szerint Orbán nem képviseli az EU-t külpolitikai téren, és nincs európai felhatalmazása arra, hogy Oroszországba látogasson, noha országa hat hónapra átvette az EU Tanácsának elnökségét. A magyar miniszterelnök Borrell bírálatára reagálva azt mondta, hogy a „brüsszeli bürokraták téveszméi” miatt nem vezetnek eredményre az ukrajnai béke megteremtésére irányuló erőfeszítések.