2022, augusztus 20.
20.8 C
Budapest
18.4 C
Moszkva
Array

Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-aspiráns egy új katonai szervezetet akar, amelynek Oroszország is tagja

Egy új, Oroszországot és az Arab Liga tagállamait is magában foglaló nemzetközi szervezet létrehozását javasolta a globális szélsőségesség elleni harc összefogására csütörtökön Washingtonban Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns.

“Egy olyan új szervezetet kell létrehoznunk, mint a NATO, hogy szembeszálljunk a 21. század biztonsági kihívásaival. Egy olyan szervezetet, amely az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a felemelkedő erőszakos szélsőségesség legyőzése érdekében, és fontos, hogy kezelje a könyörtelen cselekmények kiváltó okait” – mondta az önmagát demokratikus szocialistaként jellemző politikus a Georgetowni Egyetemen.

“Együtt kell működnünk a NATO-partnereinkkel, dolgoznunk kell azon, hogy a koalíciót kiterjesszük Oroszországra és együtt kell működnünk az Arab Liga tagállamaival” – tette hozzá. Symone Sanders, az elnökjelölt-aspiráns sajtótitkára a The Daily Beast online magazinnak nyilatkozva megerősítette: a szenátor egy olyan “NATO 2.0” szervezet létrehozását szorgalmazza, amelybe bevonnák Oroszországot és az Arab Ligát is.

Az Egyesült Államok szövetségeseivel 1949-ben a Szovjetunió regionális hegemóniatörekvéseinek feltartóztatására alapította meg a NATO-t. Moszkva erre az azóta megszűnt Varsói Szerződés létrehozásával reagált és a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta erősen ellenzi a NATO keleti bővítését. Sanders egyébként beszédében a NATO-t – helytelenül – nem Észak-atlanti, hanem Észak-amerikai Szerződés Szervezeteként emlegette.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...