Ha visszatekintünk és megvizsgáljuk az orosz cárok utolsó évszázadát, nem nehéz felfedeznünk, hogy az reformok és vissza lépések sorozata.
Ma már tudjuk, hogy ez a számtalan nagy és kevésbé nagy próbálkozás végül 1917-ben teljes kudarccal végződött.
A XIX, század I. Sándor(1801-1825) uralkodásával kezdődött Sándor nyitott gondolkodású felvilágosult uralkodó volt. Uralkodása kezdetén számtalan reformmal próbálkozott, de ezek nagy része inkább csak jelképes vagy nagyrészt eredménytelen volt.
Még a jobbágyfelszabadítással is megpróbálkozott, de ez nagyon csekély eredményt hozott.
Országlása vége felé azonban már sokkal kevésbé volt elszánt a birodalom megújítása érdekében.
Utóda I. Miklós (1825-1855) más személyiséggel rendelkezett mint Sándor. Igaz, nagyon nehéz körülmények között kezdődött az uralkodása. Alig került trónra máris egy nagy felkeléssel kellet szembenéznie. A dekabristák a napóleoni háborúk idején szembesültek országuk elmaradottságával.
1825 decemberében fellázadtak a birodalom megreformálása érdekében. Ez az esemény csak elmélyítette Miklós egyébként is konzervatív személyiségvonásait.
Uralkodása nagy részében elnyomó politikát folytatott. Talán a század legdespotikusabb cárja volt. Ez sajnos megnyilvánult az 1849-es cári intervencióban is. Az igazán nagy kudarc következményeivel azonban a krimi háború (1853-1856) már nem szembesíthette mert 1855-ben meghalt .
Ezzel a teherrel fiának II.Sándor cárnak (1855-1881)kellet megbirkóznia. Ekkora világossá vált ,hogy a hatalmas, de elmaradott birodalom nem képes versenyezni a fejlett nyugati hatalmakkal. II.Sándor kétségtelenül a legszimpatikusabb és legnagyobb formátumú uralkodója a századnak. Gyorsan felismerte, hogy a birodalmi reformok már nem halaszthatók és csupán restruktív, elnyomó intézkedésekkel nem lehet a problémákat orvosolni. 1861-ben elrendelte a jobbágyfelszabadítást és számos reformot kezdeményezett.
A külpolitikai sikerek sem maradtak el, ami Közép-Ázsiában és a Balkánon jelentős sikereket eredményezett .
A legnagyobb katonai győzelmet az 1877-78-as orosz-török háborúban aratta .
Sajnos a nagy belső feszültségek nem oldódtak meg elég gyorsan és ez pont annak az embernek az életébe került, aki ezt nem érdemelte meg. 1881-ben meggyilkolták és ezzel vége is lett a nagy reformok korszakának.
III. Sándor(1881-1894) teljesen más természetű ember volt mint apja . Uralkodóként is gyökeresen más irányba fordult.
Létrehozta a rettegett Ohranát (politikai rendőrség ) és minden szempontból elnyomó és ókonzervatív irányba fordította a birodalmat . Természetében talán I.Miklóshoz volt hasonló .Megerősödött az antiszemitizmus és a népet éhínség sújtotta. Uralkodása és reformképtelensége már előrevetítette a cári rendszer bukását.
Az utolsó cár II. Miklós bár nem volt rossz ember, de nem is volt igazán alkalmas az uralkodásra. Inkább a barkácsolás érdekelte mint a politika. Már koronázása is baljósan kezdődött! Az ajándékokra váró sokaság halálra taposta egymást.
II.Miklós(1894-1917) a század elején először a japánoktól elszenvedett vereség ,és az azt követő forradalom képében szembesült először az elmaradottsággal, a súlyos gondokkal, szegénységgel és nyomorral.
Ez azonban nem volt elég, hogy döntő változásokat kezdeményezzen.
Az 1914-ben kitörő világháború megrázkódtatásai és az 1917-es forradalom végleg maga alá temette a cárizmos rendszerrét és vele együtt a cárt és családját is.
Talán ha az ország több olyan nagyformátumú uralkodóval rendelkezett volna mint II. Sándor nem történik meg ez de mint tudjuk : A történelemben nincs ha.
Szilágyi János
