2023, február 4.
5.4 C
Budapest
0.3 C
Moszkva

Az USA után Hollandia is Ukrajna elhagyására ösztönzi állampolgárait

A holland kormány azt tanácsolja Ukrajnában tartózkodó állampolgárainak, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot az egyre romló biztonsági helyzet miatt – jelentette pénteken a BNR holland rádió.

Hollandia kijevi nagykövete, Jennes de Mol az országban tartózkodó holland állampolgárokkal folytatott videókonferenciája keretében kijelentette: “A helyzet kiszámíthatatlan, és a hollandoknak igen komolyan meg kell fontolniuk, hogy tovább akarnak-e maradni Ukrajna területén”.

“Mindenki saját felelősségére maradhat az országban. Ne vállaljanak felesleges kockázatot, és időben készítsenek elő mindent egy esetleges azonnali induláshoz” – idézte a rádió a nagykövetet.

Jennes de Mol azt is jelezte, hogy a központi kimenekítést a holland külügy nem fogja tudni megoldani, egyebek között azért, mert a holland állampolgárok túl szétszórtan élnek Ukrajnában. Felszólította a közösséget, hogy feltétlenül regisztráltassák magukat a külügyminisztérium információs szolgálatánál.

A BNR tudósítása szerint a holland külügy azt is bejelentette, hogy a nyugat-ukrajnai Lvivben vészhelyzeti központot hoz létre, ide fordulhatnak az állampolgárok sürgősségi dokumentumokért és információkért.

Az Ukrajnában tartózkodó hollandok arról tájékoztatták a rádiót, hogy a nagykövettel folytatott megbeszélést sürgősségi, felszólító jelleggel értelmezték.

A holland külügyminisztérium már hétfőn figyelmeztető e-mailt küldött az országban tartózkodó holland állampolgároknak, és ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség tovább nő, az ukrán légtért idővel lezárhatják, és veszélyessé válhat az ott tartózkodás.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Újabb amerikai “önkéntest” likvidáltak az orosz erők Artemivszkben/Bahmutban

A Guardian arról számolt be, hogy egy amerikai "önkéntes", a 33 éves Pete Reed meghalt Bahmut közelében, miután egy orosz rakéta eltalálta a járművet,...

Fogolycsere: 63 orosz tért haza az ukrán ellenőrzésű területről

Összesen 63 orosz katonát, köztük az "érzékeny kategóriába" tartozó személyeket szállítottak vissza a Kijev által ellenőrzött területről Oroszországba - közölte az orosz védelmi minisztérium...

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben - közölte pénteken a francia...