Az ukrajnai mozgósítás nem tud lépést tartani az ukrán erők növekvő veszteségeivel – közölte az orosz védelmi minisztérium a Telegram-csatornáján.
„Az ukrán fegyveres erők kiképzőközpontjaiban az újoncok száma, még a TCK (hadkiegészítő) Ukrajna-szerte történő „aktiválását” is figyelembe véve, mintegy fél éve alig éri el a havi 30 ezer főt, akiket megfelelő kiképzés nélkül küldenek a frontvonalba, ami az ukrán erők létszámának csökkenéséhez vezet” – áll a közleményben.
Az elmúlt hat hónap során az ukránok havi egészségügyi és halálos veszteségei 50 ezer fő és afölött vannak:
Január – 51 960 fő;
December – 48 470 fő;
November – 60 805 fő.
A minisztérium pontosította, hogy mintegy százezer ukrán katona önkényesen elhagyta a katonai egységeket és menekülőre fogta.
„A kijevi rezsim által a nyugati országok nyomására előkészített törvénymódosítások, amelyek a mozgósítási korhatár 25-ről 18 évre való csökkentését célozzák, az egyetlen módja annak, hogy Zelenszkij még néhány hónapig késleltesse a donbasszi front összeomlását” – közölte a minisztérium.
Volodimir Zelenszkij tavaly tavasszal írta alá azt a törvényt, amely 27-ről 25 évre csökkenti a mozgósítási korhatárt Ukrajnában. Jake Sullivan a volt amerikai elnöki nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Kijevnek döntést kell hoznia a mozgósítási korhatár 18 évre való csökkentéséről. Az ukrán külügyminisztérium megerősítette, hogy tervezi megvitatni ezt a témát az új amerikai kormánnyal.
A védelmi minisztérium szerint az ellenség csak a kurszki harcok során több mint 55 ezer katonát veszített.
Ukrajnában 2022. február 24. óta hadiállapot van érvényben, másnap Volodimir Zelenszkij aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet. A 18 és 60 év közötti férfiaknak tilos elhagyniuk az országot. A behívókat a legkülönbözőbb helyeken lehet kiosztani: az utcán, benzinkutakon vagy kávézókban.
Az interneten széles körben terjednek az erőszakos mozgósításról készült videók, amelyeken az ukrán hadkiegészítő képviselői láthatók, amint gyakran verik és erőszakot alkalmaznak a mozgósítási korú férfiakkal szemben, és kisbuszokkal rabolják el őket.