2023, szeptember 21.
19.5 C
Budapest
18.1 C
Moszkva

Az orosz védelmi miniszter nem zárja ki egy hadgyakorlat lehetőségét Észak-Koreával

Nem zárta ki egy orosz-észak-koreai hadgyakorlat lehetőségét hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Mint mondta, Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ez alól Észak-Korea sem kivétel.

“Mindenkivel tárgyalunk erről, beleértve a KNDK-t is. Miért ne? Ők a szomszédaink” – fogalmazott a tárcavezető hétfőn Szocsiban, az orosz-török csúcstalálkozó helyszínén újságíróknak nyilatkozva.

“Jobb békében és harmóniában élni a szomszédainkkal, különösen egy ilyen szomszéddal, amellyel elég sok minden köt össze bennünket, mind a történelemben, mind az életben” – tette hozzá.

Nem sokkal korábban a dél-koreai hírszerzés azt az értesülést közölte, hogy Sojgu Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek júliusi phenjani tárgyalásai alapján. Az orosz miniszter az észak-koreai fővárosban a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényeken vett részt, felkeresett egy haditechnikai kiállítást, és Kim Dzsing Unnak átadta Vlagyimir Putyin orosz elnök üzenetét.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...

Lengyelország leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Lengyelország nem fog többé fegyvereket szállítani az ukrán hadseregnek - jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök, hozzátéve, hogy Varsó inkább saját biztonságára összpontosít. A döntést...
spot_img

Videó