Megkezdte csütörtökön a Koreai-félsziget helyzetének és más térségbeli kérdéseknek szentelt phenjani tárgyalásait Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – jelentették orosz hírügynökségek.
Lavrov tárgyalóasztalhoz ült Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Útja előtt az Interfax hírügynökség szerint úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a tárgyalásain tisztázni akarja Phenjan viszonyát a koreai rendezésre vonatkozó összetett kérdéskörhöz. Mint fogalmazott, a „Koreai-félsziget atommentesítését nehéz elintézni egy csapással”, ez fokozatosságot, következetességet és türelmet igényel.
Szergej Lavrov szerint a koreai rendezés folyamatának a „hatok” részvételével folytatott sokoldalú tárgyalásokkal kell befejeződnie, az atommentesítéssel együtt pedig térségbeli biztonsági garanciák kidolgozására van szükség. Az orosz külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a közelgő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó – amennyiben egyáltalán sor kerül rá – nem ultimátumokba fog torkollni.
Lavrov eddig kétszer, 2004-ben és 2009-ben járt Phenjanba. MTI