Az utóbbi néhány hónapban szinte minden nagyobb nyugati ország vezetője meglátogatta Oroszországot, amely részt vesz ki a világpolitika alakításában – írja a Lenta. Oroszország legutóbbi magas rangú tisztséget betöltő vendége John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere és Viktoria Nuland az államtitkár segédje volt. A nyugati kapcsolatok a konfliktus stádiumból átléptek egy újabb stádiumba.
Többé nem periféria
Brüsszel és Moszkva jelenlegi kapcsolatának gyökere sokkal mélyebbre vezethető vissza, mint az ukrajnai konfliktus. Arról van szó, hogy Európa nem akarja tudomásul venni azt európai hatalmi egyensúly változást, ami az utóbbi 20 évben történt. A hidegháború befejezésével a Szovjetunió és az EU játékának korábbi szabályai a feledésbe merültek a Varsói szerződéssel együtt. Brüsszel Moszkvát az EU perifériájának tekintette, amelynek csak két funkciója van: az energiahordozók biztosítása és az európai vállalatok termékeinek piaca. Minden nagyobb ország figyelmen kívül hagyta Moszkva beleszólási jogát a globális ügyekbe, amibe Oroszországnak bele kellett nyugodnia, mivel túl gyenge volt. Mivel az európai és orosz kapcsolatok az ilyen paradigma szerint fejlődtek, ezért azokat mindenki stabilnak és perspektivikusnak tekintette. Putyin hatalomra kerülésével azonban minden gyökeresen megváltozott. Oroszország állandóan ajánlatokat tett az európai ügyekbe való beleszólása terén, de az EU folyton visszautasította.
Amíg megmaradt a remény arra, hogy sikerül jó megállapodásra jutni, addig Oroszország nem avatkozott keményen a határain létrejött grúz és ukrán forradalomba. Amikor viszont az Európai Unió a posztszovjet térség irányításán kívül megpróbált beleavatkozni az orosz belügyekbe, az orosz kormány megértette, hogy nem sikerülhet közös megállapodásra jutni. Az EU nem fogadja el a jelenlegi kormányt egyenrangú partnerként, és nem tiszteli Oroszország befolyási övezetét, ezért a helyzet kiéleződött, és kénytelen volt 2014 tavaszán lépéseket kezdeményeznie. Persze az orosz válasz fájdalmas reakciót hozott a vezető európai országokban, legfőképp Németországban. Brüsszel arra tett próbálkozásokat, hogy visszakényszerítse Oroszországot a korábbi szabályok közé, de nem sikerült. Európa kénytelen egy új szabályrendszert létrehozni a 2015-ös hatalmi állásra alapozva, ahol tisztán és élesen meg vannak határozva a játékszabályok. Mindenki jól érti, hogy ha ezt nem hajtják végre, akkor az ellenállás egy új frontja kezdődhet például a Dnyeszter Menti terület körül.
A krími precedens
Az Egyesült Államok számára a krími precedens különös jelentőséggel bír. Krím visszaszerzésével Moszkva komoly ütést mért az egypólusú világra, amit az amerikaiak alakítottak ki a hidegháború befejezése után. Az egypólusú világrendszer szerint az Amerikai Egyesült Államok a világbéke megőrzőjének biztosítója, akinek a közös érdek miatt jogában állt megszegni ezt a jogot. Meg is szegték Jugoszláviában, a koszovói konfliktusban, Irakban, Líbiában. Végeredményként már nem létezett semmilyen nemzetközi jog ami biztosítaná a világbékét, a rendszer stabilitását csak az biztosította, hogy az USA nem engedte senkinek sem, hogy rajta kívül más is a példáját kövesse. Oroszország volt az első nagyhatalom, aki 2014-ben megmutatta, hogy ha az amerikaiak is megszeghetik a játékszabályokat, akkor neki is szabad, amivel egy olyan precedenst teremtett, amivel más országok is visszaélhetnek és az amerikai pozíció gyengítésével romba dönthetik a világbiztonságot.
Az Egyesült Államoknak két lehetősége maradt, hogy az Oroszország által mért ütés ne legyen végleges számukra. A kuvaiti forgatókönyv lenne a legoptimálisabb. Az USA megbüntette volna Oroszországot, és visszaállította volna a status-quot. Ezt a forgatókönyvet Kijev és a Baltikum is támogatná. Azonban Oroszország és Irak nem egy és ugyanaz, és az oroszok elleni konfliktus atomháborúba csaphatna át. Ezért a második forgatókönyv megvalósításába fogtak, ami számára a Krím félsziget járulékos veszteségnek számít, de hogy az amerikai szabályszegők megértsék a szabályszegés árát, az amerikaiak bevezették a saját oroszellenes szankciójukat, amire az európai országokat is rábeszélték. Végeredményben Obama arról jelentett, hogy elérték a céljukat és darabokra szakítottak az orosz gazdaságot, Putyin pedig azt nyilatkozta, hogy az orosz gazdaság 160 milliárd dollár kárt szenvedett az elmaradt befektetések miatt.
Miután az Egyesült elérte fő célját, most már hozzáláthat az Oroszországgal való kapcsolat stabilizálására. Obama jól érti, hogy az ukrajnai konfliktus eszkalációja ahhoz vezethet, hogy az amerikai katonáknak is részt kellesz venni az ukrajnai eseményekben, Moszkva és Peking közeledni fog egymáshoz, a közelgő elnökválasztásokon pedig a republikánusok kerülhetnek előnybe.
Az amerikaiak készen álltak erre az egészre. Washington már egy ideje jeleket küld Moszkvába, hogy kezdeményezzenek titkos tárgyalásokat, azonban a Kreml elutasította az ajánlatot, mivel nem volt elégedett a megbeszélés formátumával. Az oroszok nyitott és publikus tárgyalásokat akartak, aminek már maga a ténye is ütést mért volna az orosz izoláció mítoszára. Az amerikaiak híven ellenkeztek ezzel az ötlettel, de Nuland és Kerry látogatásából ítélve kénytelenek voltak beadni a derekukat.
Miről állapodtak meg?
Nehéz tárgyalási folyamatok előtt állunk. Még mielőtt valami eredményét látnánk a megbeszéléseknek, számos problémát meg kell oldani. Először is az ukrajnai konfliktus stabilizálását. Az EU és Oroszország hajlik az ország föderalizációs tervére, de a Fehér Háznak a jelenlegi helyzet sokkal megfelelőbb. Azonban van valami, amiben mindhárman egyetértenek – senki sem szeretné a konfliktus eszkalációját és a minszki békefolyamat megszakítását. A konfliktus légköre olyan fokot ért el, ami aktívabb részvételre sarkallhatná Brüsszelt, Moszkvát és Washingtont is. Kijev célja pont ennek az eszkalációnak az elérése bevezetve a nemzetközi béketeremtőket, elérve a külföldi fegyverszállításokat és az ukrán feltételek szerint megtartott donbásszi választások által. Kijevnek nem előnyös, ha a Nyugat és Oroszország között helyzet normalizálódik, mivel jól értik, hogy azt a jelenlegi kormány kárára fogják végrehajtani. Hosszabb ideje Oroszország volt az egyetlen, aki kritizálta a kijevi kormány politikáját, de most Európa és az Egyesült Államok is kritizálni kezdte az ukrán kormányt és követelik a minszki egyezmények azonnali végrehajtását.
A minszki egyezmények végrehajtása megteremtik a megbeszélésekhez szükséges hátteret és dönthetnek az oroszellenes szankciók sorsáról is. Az oroszok ellen bevezetett szankciók miatt a Nyugat zsákutcába került. A szankciók nem hozhatták helyre a status-quot, és pusztíttólag hatottak a hosszasan kialakított kapcsolatokra. Az Egyesült Államok visszaélései arra sarkallták Kínát, hogy létrehozzák a BRICS-et alternatív megoldásokat keresve. A nyugat nem tudja csak úgy egyik percről a másikra megszüntetni a szankciókat, mert ez a publikus vereségüket és megalázkodást jelentene számukra, Oroszország viszont nem hajlandó lépéseket tenni a szankciók eltörlése miatt jól értve azt, hogy ezzel a precedenssel lehetőséget adna a nyugatnak a további zsarolásokra. A megoldás abban találták, hogy a szankciókat a minszki egyezmények megvalósításához kötötték.
Az egyik legnehezebb kérdés Krímmel kapcsolatos. Krím Oroszországhoz csatlakozásának legitimációja nem egyszerű feladat. Technikailag nincs ebben semmi nehéz, hisz elegendő lenne, egy újabb referendumot tartani, de ezúttal amerikai, európai és EBESZ-megfigyelők és akár Ukrajna részvételével. A skót precedens megmutatta, hogy egy és ugyanazon kérdésben lehet újra referendumot tartani. Ebben az esetben mindenki jól érti, hogy az egyetlen kérdés ami felmerül majd az lesz, hogy a lakosság 80 vagy 90 százaléka fogja támogatni, hogy a félsziget Oroszország része maradjon. A krími referendum megtartásához előbb el kell érni a megfelelő nemzetközi légkör megteremtését, aminek a helyreállítása több hónapos munkát igényel.
RapidPress Hírszolgálat