2023, december 3.
-1.1 C
Budapest
-5.5 C
Moszkva

Az Iszlám Állam magára vállalta a magnyitogorszki házrobbanást, a hatóság cáfol

Magára vállalta az Urál déli részén fekvő Magnyitogorszkban szilveszterkor történt házrobbanást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet – közölte honlapján a terrorista tevékenységre vonatkozó adatok nyomon követésére szakosodott Site Intelligence Group. Az orosz hatóságok utóbb cáfolták ezt.

A megfigyelőcsoport ezt az IÁ újságjára hivatkozva jelentette, amely szerint a terroristák egy magnyitogorszki iránytaxi újévi felrobbanását is a saját merényletük “eredményének” vallották.

Egy magnyitogorszki sorházban december 31-én történt detonáció – a hatóságok szerint háztartási gázrobbanás -, amelynek következtében az épület egyik lépcsőházának fele a 10. emelettől a földszintig teljesen leomlott. Harminckilencen meghaltak, többtucatnyi embert azonban sikerült élve kimenteni. Másnap a városban kigyulladt egy iránytaxi, az incidensnek három halálos áldozata volt.

A kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken megerősítette korábbi nyilatkozatát, amely szerint szakértői a házrobbanás helyszínén robbanóanyagot nem találtak.

Szvetlana Petrenko, a hatóság szóvivője által kiadott közlemény rámutatott, hogy az SZK kezdettől fogva az összes lehetséges verziót mérlegelte, amelyek közül továbbra is a háztartási gázrobbanást tekinti elsődlegesnek.

Petrenko szerint a történtek okát csak az átfogó nyomozás és elemzések lezárása után lehet majd végérvényesen megnevezni. A szóvivő arra hívta fel a média munkatársait, hogy ne higgyenek a terroristáknak, akik köztudomásúlag világszerte magukkal hozzák összefüggésbe az összes nagy figyelmet felkeltő incidenst.

A 74.ru és a Znak.com hírportálok ugyanakkor, saját forrásaikra hivatkozva azt közölték, hogy a hatóságok nem vetették el a terrorcselekmény lehetőségét. Állításuk szerint az iránytaxiban a merénylet három gyanúsítottja vesztette életét.

 

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

A Fehér Ház figyelmeztetett, hogy kimerülnek a pénzügyi források Ukrajna támogatására

John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta, hogy a Fehér Háznak sürgősen szüksége van kiegészítő finanszírozásra Ukrajna támogatására. A magas rangú tisztviselő elismerte, hogy...

Jelentősen visszaesett az ukrán export a lengyelek határblokádja miatt

Jelentősen visszaesett Ukrajna Lengyelországon keresztül történő exportja, amióta lengyel kamionosok és mezőgazdasági termelők tömeges tiltakozást szerveztek az EU Kijevvel szembeni kereskedelmi szabályozása ellen, és...

Aresztovics: Ukrajna már 300 ezer katonát veszíthetett

Ukrajna akár 300 ezer katonát is veszíthetett az Oroszországgal folytatott konfliktus során - állítja Olekszij Aresztovics, Volodimir Zelenszkij elnök egykori tanácsadója. Aresztovics pénteken tette ezt...
spot_img

Videó