Szerbiában a fiatalok 40 százaléka ellenzi az ország európai uniós csatlakozását, 38 százaléka támogatja – derült ki a szerb ifjúsági szervezetek ernyőszervezetének (KOMS) felméréséből, amelyet csütörtökön tettek közzé.
Két évvel ezelőtt ez az arány 42 százalék volt az EU-tagság mellett, a 32 százalék ellenzővel szemben.
A 15 és 30 év közötti fiatalok 56 százalékának véleménye szerint az élet „ugyanolyan vagy rosszabb” lenne, ha Szerbia csatlakozna az EU-hoz. A 2017-ben ez az arány 49 százalék volt.
Inkább Moszkva
A fiatalok 33 százaléka úgy véli: Belgrádnak a külpolitikában Moszkvára kellene hagyatkoznia, és mindössze 21 százalékuk látja Brüsszelben Szerbia legnagyobb szövetségesét.
Noha Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagságának elnyerésére törekszik, szoros történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, amelyeket nem áll szándékában megszakítani.