Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket.
Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.
„Sötét időket járnak nemzetünkre, hiszen gyönyörű otthonom, a floridai Palm Beachen található Mar-A-Lago jelenleg ostrom alatt áll, rajtaütést tartanak, és FBI-ügynökök nagy csoportja szállta meg” – fogalmazott Trump a helyi idő szerint hétfőn este 7 óra körül kiadott közleményében, hozzátéve, hogy „ilyesmi még soha nem történt az Egyesült Államok elnökével”.
A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást.
Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.
Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. A hatóság fellépése nem volt „sem szükséges, sem helyénvaló”, ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása – írta a volt elnök.
A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.