2022, szeptember 25.
15 C
Budapest
7.9 C
Moszkva
Array

Aszad: az USA szándékosan bombázta a szír katonákat, egy órán keresztül

Bassár el-Aszad szíriai elnök az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy szándékos volt a 62 áldozatot követelő amerikai légicsapás a szíriai kormányerők katonái ellen és az közel egy óráig tartott.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága korábban közölte, hogy lehet, hogy véletlenül csapást mértek a szíriai a Deir-ez-Zór melletti légibázisra. Állításuk szerint a légicsapást kevesebb mint 5 perc alatt megállították, amikor Oroszország felszólította őket erre.

Aszad elnök a Associated Press hírügynökségnek adott szerdai interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokat tartja felelősnek a szeptember 9-én kezdődött tűzszünet összeomlásáért.

Elmondta, hogy Washingtonban nincs meg a kellő akarta, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz, amellyel az Egyesült Államok, Törökország és szövetségeseik indokolták a katonai beavatkozást Szíriában.

Szíria elnöke hozzátette, hogy a háború már hatodik éve tart és valószínűleg elhúzódik, mert ahogy mondta folytatódik a terroristák és milicista csoportok külső támogatása.

Aszad sz interjúban visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint szíriai vagy orosz repülőgépek mértek csapást a segélykonvojra Aleppónál.

Damaszkusz és Moszkva szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...