2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

AP: Zelenszkij aggódik a jövő évi amerikai elnökválasztás miatt

Az Ukrajnának nyújtott washingtoni támogatás mértéke, amely a jövő évi amerikai elnökválasztás után csökkenhet, “aggasztja” Volodimir Zelenszkijt – jelentette az Associated Press (AP), miután hosszas interjút készített az elnökkel.

“Az Egyesült Államok valóban megérti, hogy ha nem segítenek tovább, akkor nem fogunk győzni” – mondta az ukrán elnök a héten a hírügynökségnek, az általa “erkölcsépítőnek” nevezett, vonattal az országot átszelő útja során. Az interjút szerdán tették közzé.

Joe Biden amerikai elnököt egyes republikánus politikusok bírálták, amiért – mint fogalmaztak – “kitöltetlen csekket” adott Kijevnek. Tavaly kormánya 112 milliárd dollárnyi Ukrajnával kapcsolatos támogatást biztosított a kongresszustól. Ez magában foglalta a Pentagon által Ukrajnába küldött fegyverek kifizetését és az ország költségvetésének támogatását, hogy a kijevi kormány működőképes maradjon.

A hónap elején a Fox News műsorvezetője, Tucker Carlson egy kérdőívet küldött a 2024-es választás republikánus-elnökjelöltség potenciális és bejelentett jelöltjeinek, amelyben arra kérte őket, hogy foglaljanak állást az ukrajnai konfliktusról és az Oroszországgal való konfrontációról. Donald Trump volt elnök azt mondta, hogy amennyiben ismét megválasztják, Kijevnek számolnia kell azzal, hogy “nem sok pénz fog jönni tőlünk”.

Ron DeSantis floridai kormányzó “területi vitának” minősítette a konfliktust, amely nem “létfontosságú stratégiai érdekek” az Egyesült Államok számára. Miután a Republikánus Párt egyes tagjai bírálták, később pontosította, hogy elismeri Ukrajna szuverenitását.

Zelenszkij óvatos volt, hogy egyik amerikai politikust se nevezze meg az interjú során, még akkor sem, ha megosztotta aggodalmait egy esetleges washingtoni politikai váltás miatt – írja az AP.

Azt is kifejtette, hogy miért nem vonja ki csapatait Artyomovszk városából, amelyet Kijev Bahmutnak nevez. Azt állította, hogy ennek elvesztése nemzetközi és belföldi nyomás alá helyezné kormányát, hogy kompromisszumot kössön Oroszországgal.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó