2022, december 1.
5 C
Budapest
-10.2 C
Moszkva

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség eltörli az orosz és belarusz sportolók felfüggesztését

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) törölte az orosz és belarusz sportolók felfüggesztését – derül ki a szervezet hivatalos honlapján megjelent közleményből.

A szövetség igazgatótanácsa megszavazta az orosz és belarusz bokszolók nemzetközi versenyekre való felvételét. A döntések azonnal hatályba lépnek – közölte az IBA.

“Az IBA határozottan úgy véli, hogy a politikának nem szabadna befolyást gyakorolnia a sportra. Ezért minden sportolónak egyenlő feltételeket kell biztosítani. Tiszteletben tartva saját autonómiáját, mint nemzetközi sportszövetség, az IBA politikailag semleges és független marad” – áll a szervezet közleményében.

Szeptember 24-én az IBA felfüggesztette az Ukrán Ökölvívó Szövetség (FBU) tagságát az államnak a szervezet munkájába való beavatkozása miatt. A korlátozások nem érintik az ukrán sportolókat, és részt vehetnek a versenyeken.

Az IBA idén márciusban tiltotta el az oroszokat a nemzetközi versenyeken való részvételtől a NOB ajánlásának megfelelően. A szervezet felfüggesztette mind az orosz, mind a belarusz nemzeti szövetségekhez tartozó sportolókat és tisztségviselőket, köztük a bírókat is.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: a NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet

A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve. "A...

Több település felszabadításáról számolt be az orosz katonai szóvivő

Települések felszabadításáról számolt be a donyecki régióból szerdán az orosz hadvezetés, valamint a helyi közigazgatás két vezetője. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője...

Lengyelországban ki kell fizetniük a lakhatás díját az ukrán menekülteknek

Az Oroszországgal fennálló konfliktus miatt Lengyelországba menekült ukránoknak jövőre fizetniük kell a lakhatásukért és az élelmezésükért - jelentette be a varsói kormány. A lengyel hatóságok...