2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

A németek megkezdték az ukránok kiképzését a Leopard 2 harckocsik használatára

A német hadsereg (Bundeswehr) megkezdte az ukrán erők támogatását szolgáló új kiképzési programját, amelyben a Leopard 2 típusú harckocsik használatát oktatják – jelentették be hétfőn Berlinben.

A szövetségi védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az ukrán katonáknak szervezett kiképzési program helyszíne az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központ. A program március végéig tart.

A munsteri gyakorlótéren képeznek ki ukrán katonákat a Marder típusú páncélozott harcjármű használatára is, egy korábban elindított támogatási program keretében.

A német sajtóban megjelent beszámolók szerint a világ legmodernebb és legerősebb harckocsijaként számon tartott Leopard 2 használatát tanuló ukrán katonák első csoportja a hét végén érkezett, a légierő (Luftwaffe) szállította őket Németországba Lengyelországból.

A német gyártmányú Leopard 2 használatát alapesetben több évig oktatják a Bundeswehrnél. Az ukrán katonáknak rövidített, 6-8 hetes tanfolyamot szerveztek, amelyen az alapismereteket adják át.

A szövetségi kormány február elején határozta el, hogy egy sor nehézfegyver-típus, köztük Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek, Marder és Gepard páncélozott harcjárművek után 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsival is segíti és összehangolja az Ukrajnát ugyancsak Leopardok 2-esekkel támogató partnerországok erőfeszítéseit. A támogatási csomaghoz kiképzés, lőszer, szállítás és karbantartás is jár.

A napokban közölték, hogy a Bundeswehr állományából származó 14 harckocsit március végére készítik fel az ukrajnai bevetésre.

A kormány a napokban arról is döntött, hogy a modell elődjével, a Leopard 1 típusú harckocsival is támogatják az ukrán erőket. A tervek szerint száznál is több ilyen harckocsit juttatnak Ukrajnába.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó