2023, október 3.
15 C
Budapest
9.8 C
Moszkva

A magyar kormány törölte a Krímet Ukrajnán kívül ábrázoló videót

Kijev bírálata után magyar kormány törölte azt az ukrajnai békét követelő videoklipet, amely a Krím-félszigetet Oroszország részeként ábrázolta.

A hét elején a magyar kormány egy 30 másodperces politikai reklámfilmet tett közzé, amely egyebek mellett egy olyan  térképet mutatott, amely Ukrajna határait vázolta fel, és amelyen nem szerepelt a Krím. A félsziget 2014-ben elsöprő többséggel szavazott Oroszországhoz  csatlakozás mellett a nyugati támogatású kijevi puccsot követően. Sem Ukrajna, sem nyugati támogatói nem ismerték el a népszavazás eredményét.

Egy esetleges nemzetközi békecsúcstalálkozóra való nyilvánvaló utalásként a videó egy másik részében egy konferenciaterem is látható volt, amelyben Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és több más ország zászlaja szerepelt.

A videó miatt Kijev dühös lett, az ukrán külügyminisztérium szombaton felszólította Budapestet, hogy “hagyjon fel a provokatív cselekményekkel”, és emlékeztetett arra, hogy a klip ellentmond Magyarország hivatalos álláspontjának a Krím státuszával kapcsolatban.

Oroszország agresszív politikájával való játszadozás nem járul hozzá az európai béke gyorsabb helyreállításához, amelyet a magyar kormány nyilvánosan szorgalmaz” – tette hozzá a minisztérium.

Az eredeti videó:

A vitát követően a videót minden magyarázat nélkül törölték. Vasárnap a magyar kormány hivatalos YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán a klip új változata jelent meg, amelyben a Krím immár Ukrajna részeként van megjelölve.

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta Magyarország többször felszólította a két felet a béketárgyalások megkezdésére, miközben jelezte, hogy kész vendégül látni Moszkva és Kijev tárgyalásait. Az oroszellenes szankciókat is kontraproduktívnak ítélte, azt állítva, hogy azok csak kárt okoznak az EU gazdaságának. Ezen túlmenően Budapest vonakodott attól, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnába, és megtiltotta azok tranzitját a szomszédos országba.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Fehér Ház: az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására

Az Egyesült Államoknak nincs pénze Kijev hosszú távú katonai támogatására - mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón. "Ezek (a pénzeszközök. - a...

Kreml: a nyugati politikusokat, akiket a nemzeti érdekek vezetnek, rögtön oroszbarát jelzővel bélyegzik meg

A függetlenség demonstrálása Brüsszeltől nem jelenti automatikusan azt, hogy egy politikus "oroszbarát" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. A szlovákiai választási...

Oroszország bizonyítékot mutatott, hogy az USA silány minőségű testpáncélt küldött Ukrajnának

Az orosz védelmi órásvállalat, a Rosztyeh által közzétett videó kétségbe vonta az USA által Ukrajnának küldött katonai támogatás minőségét, miután egy trófeaként a harctérről...
spot_img

Videó