Harkovban az éjszaka ledöntötték a Jobb-szektorosok a város központjában levő Lenin-szobrot. A művelet következtében egy elszakadt fémhuzal kiverte az egyik ukrán szemét.
Harkov város főterén, a Jobb szektor által tartott tömeggyűlésen a résztvevők az ország legnagyobb, mintegy 20 méter magas Lenin-szobrát döntötték le. Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezérének emelt emlékművet daru és drótkötelek segítségével döntötték le. A művelet következtében egy elszakadt fémhuzal kiverte az egyik ukrán szemét.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter közben bejelentette, hogy az emlékmű megrongálása ügyében a vizsgálatot lezárják, mert a szobor eltávolítására Igor Baluta, a megye kormányzója adott utasítást.
Ugyanennél a szobornál ez év februárjában – a Viktor Janukovics elnök hatalma elleni tüntetések idején – helyi önkéntesek kerítést és sátortábort emeltek, hogy a szobor ne essen áldozatául az országszerte megkezdődött Lenin-szobordöntési hullámnak.