Svájc június 15-ére csúcstalálkozót hívott össze Bürgenstockban, hogy megpróbálja megvitatni az ukrajnai békéhez vezető utakat.
Mint a svájci kormány a honlapján bejelentette, a csúcstalálkozó lehetőséget kínál arra, hogy „első alkalommal a legmagasabb szinten megvitassák, hogyan és mikor lehet Oroszországot bevonni ebbe a folyamatba”.
„A Szövetségi Tanács számára a tartós megoldás kidolgozásához végső soron mindkét fél részvételére szükség van. A csúcstalálkozó megszervezésével Svájc lehetővé teszi az első lépést, amely elindíthatja az igazságos és tartós békére irányuló folyamatot Ukrajnában” – áll a közleményben.
Mint június 14-én Bernben bejelentették, a Bürgenstock-hegyen lévő szállodában 100 ország és szervezet küldöttségei gyűlnek össze, köztük 57 olyan, amely állam- és kormányfői szinten képviselteti magát.
Korábban több mint 160 államnak küldtek meghívót. Kína közölte, hogy nem küld delegációt a konferenciára, mert a megrendezésének kulcsfontosságú tényezői nem biztosítottak. Peking abból indul ki, hogy az Ukrajnáról szóló fórumot „mind az orosz, mind az ukrán félnek el kell ismernie”. Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök viszont a Hetek csoportjának olaszországi találkozóján szintén azt mondta, hogy csak egy olyan nemzetközi konferencia vezethetne békéhez Ukrajnában, amelyet Kijev és Moszkva is elismer.
Bürgenstockban több ország nem képviselteti magát a legmagasabb szinten. Ausztrália például a biztosítási rendszerért felelős miniszterét küldte Svájcba, noha Kijev a miniszterelnök vagy helyettese részvételét követelte.
Bürgenstockba várják Olaf Scholz német kancellárt, Emmanuel Macron francia elnököt, valamint Justin Trudeau kanadai és Fumio Kishida japán miniszterelnököt. A Politico című lap nemrég „béna kacsáknak” nevezte őket, tekintettel országaik belső problémáira és gyengülő politikai pozícióikra.
A svájci konferencia kétnapos lesz, amelynek hátterében Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrán válság megoldására tett új békejavaslata áll, amely széles körű nemzetközi visszhangot váltott ki.
Putyin június 14-én az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott találkozóján kijelentette, hogy az ukrajnai konfliktus békés megoldása Oroszország részvétele és a vele folytatott őszinte párbeszéd nélkül lehetetlen. Az orosz elnök szerint már most nyilvánvaló, hogy Svájcban „elvileg nem fogják megvitatni az ukrajnai konfliktus kiváltó okait, illetve a jelenlegi nemzetközi biztonsági és stabilitási válsággal kapcsolatos alapvető kérdéseket”.
„Már most számítani lehet arra, hogy minden a demográfiáról szóló általános vitákra vagy az Oroszország elleni újabb vádakra fog redukálódni” – mondta Putyin.
Az orosz állmfő közölte, hogy Oroszország új békejavaslattal áll elő az ukrajnai konfliktus megoldására. Ez a Krím, a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok (DNR, LNR), Zaporozsjei és Herszon régiók státusának Oroszország régióiként való elismerését, Ukrajna atomfegyver-mentes státusának megszilárdítását, demilitarizálását és nácítlanítását, valamint az oroszellenes szankciók eltörlését irányozza elő. A tárgyalások megkezdéséhez Ukrajnának ki kell vonnia erőit a DNR, az LNR, a Zaporozsjei és a Herszon régió területéről – mondta.
Amikor a TASZSZ hírügynökség megkérdezte Svájc véleményét Oroszország új békejavaslatairól, a svájci külügyminisztérium közölte, hogy „nem kommentálja” ezt a témát.”