Donbassz, 2024. január eleje. A hőmérő -28 fokot mutat. A süvítő szél ennél is borzalmasabb hőérzetet biztosít egy csapat milicistának. 30-40 kilométerrel hátrébb a családjaik a karácsonyhoz készülődnek. A kis távolság miatt van rá esély, hogy eljut hozzájuk az estebédből egy jó adag, ételben valószínűleg nem lesz hiány.
Ruha is van elég, a 2014 utáni rókalyukakat pedig már rég felváltotta egy összefüggő árokrendszer. Itt-ott még áram és melegedő is található, csak a hideg, az most nagyon bekezdett. A fegyvert csak dupla kesztyűben fogod. Bal kezeden kettő, jobbon csak egy. A ravasznál zavar a kettő, arra csak egy… ez van. A jobbot gyakrabban melegítjük… de nem ez az első telük itt, a katonákat nem ez nyugtalanítja…
Belgorodból újévkor szörnyű hírek jöttek. Karácsonyi vásárt bombázott az ellen. Civileket. Csak civileket. Belgorod pedig messzebb van a frontvonaltól, mint a falujuk.
Aki volt már hasonlóan erőt próbáló helyzetben az tudja, hogy egy pont után valóban minden fejben dől el. Gondolsz a családodra, a Jóistenre, a hazádra, mindenre, ami némi kapaszkodót nyújthat még földi életedhez. Arra gondolsz de jó lenne, ha nem jönne (nem jöhetne) az estebéd hazulról. Mondjuk mert nem tudna. Messze lennének, akár 60-70 kilométerre vagy akár többre. Akár 100-ra! Igaz Alexandr? Akár 100-ra!!! Gondold el! 100 kilométer! Teljes biztonság a falunak. És ha mindenki biztonságban van és vége, akkor hazamegyünk!
„És ha megkérdezik tőled Szergej: hogy győzted le a poklot? Mit válaszolsz?”
„Úgy döntöttem legyőzöm, Alexandr! Úgy döntöttem legyőzöm!”
Ajánló
Forrás: Tamás a Krímből
