A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) keddi döntése értelmében, már csak Moszkva, Dubai és Hamburg van versenyben a 2013-as úszó világbajnokság rendezéséért , értesült a Független Hírügynökség.
A magyar pályázat mellett Belgrádot, Hongkongot és Madridot is kihúzta a listáról a nemzetközi szövetség. A három döntős közül 2009. július 18-án választja ki a FINA a győztes pályázatot, a római világbajnokság kezdetének másnapján. Addig is a FINA minden szükséges segítséget megad a három versenyben maradt pályázónak, és egyszer mindhárom városba ellátogatnak a grémium képviselői.
A római vb után legközelebb Sanghajban lesz világbajnokság 2011 júliusában.