A „Szojuz TMA-17” űrhajó moszkvai idő szerint 00:52 perckor rajtolt a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről a nemzetközi űrállomás felé. Fedélzetén az orosz Oleg Kotov, a japán Szoiti Noguti és az amerikai Timothy Krímer tartózkodik. Az űrállomáson nagy munka vár a kozmonautákra. Többek között három amerikai űrsiklót, két orosz „Progressz ” teherszállító űrhajót kell fogadniuk, össze kell kapcsolniuk a nemzetközi űrállomás orosz szegmensével és előkészíteni az üzemeltetéshez a kis kutató modult. Ezen kívül munkálatokat kell végezni az állomás egyes rendszerein, valamint több feladatot teljesíteni a nyílt űrben. Több mint 40 tudományos kísérletet is el kell végezniük.
Az űrhajó parancsnokának, a 44 éves Oleg Kotovnak orvosi diplomája van. Már van a tarsolyában egy hosszú lejáratú űrutazás a nemzetközi űrállomáson, amely azzal fejeződött be, hogy ballisztikus pályán tértek vissza a Földre. Ő Oroszország századik űrhajósa. A Katonaorvosi Akadémia végzőse 2007-ben az első orvos lett, akire rábízták a „Szojuz” űrhajó irányítását. Kotov nemcsak kitűnően látta el a pilótai feladatokat, hanem sikeresen teljesítette az űrrepülés egész bonyolult programját. Az űrutazás során többek között két, összesen 12 óráig tartó űrsétát is végzett.
A Jacsa japán űrügynökség asztronautája Szouti Noguti mérnök szintén 44 éves. Először indul az űrbe orosz űrhajón. Eddig Noguti egyszer járt a nemzetközi űrállomáson, ahova amerikai űrsiklón jutott fel, és háromszor tett űrsétát. Összesen több mint 20 órát töltött a nyílt űrben. Különben a japán asztronauta nem kételkedik a „Szojuz” biztonságosságában, mert – amint mondta – az űrhajó sikeresen kiállta az idő próbáját.
A második fedélzeti mérnök Timothy Krímer először megy fel az űrbe. Ennek ellenére a személyzet parancsnoka Oleg Kotov megbízható szakembernek tartja őt. Ugyanez a véleménye Anatolij Perminovnak, a Roszkozmosz vezetőjének. Azt mondta, hogy Krímer nagy tapasztalattal rendelkezik mint dublőr.
Az új expedíció talizmánja egy játékszer lett – DimLer nevű fekete cica. Ő már megjárta az űrt gazdájával, Oleg Kotovval. DimLer gyakorlati hasznot is hoz: őt a súlytalanság jelzésére akarják felhasználni. A három kozmonauta küldetése 161 napig fog tartani. December 23-ára tervezik a „Szojuz TMA-17” űrhajó összekapcsolását a nemzetközi űrállomással automatikus üzemmódban. Az újonnan érkező személyzet csatlakozik az október elejétől az űrállomáson dolgozó orosz Makszim Szurajevhez és az amerikai Jeffrey Williamshoz.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)