Komszomolszkaja pravda azt állítja, hogy a Nyevszkij expresszel együtt még egy másik vonatot is fel akartak robbantani. A kiadvány rámutat, hogy a terroristáknak két célpontja volt. Ha ez megtörtént volna, akkor sokkal több áldozattal kellett volna számolni. A szomorú sorsot a Szentpétervár-Nyizsnyij Novgorod vonatnak szánták. A menetrend szerint este fél tízkor a két vonat a vasútvonal 285. kilométerénél találkozik. Akik felrobbantották a vonatot, belülről ismerik a struktúránkat – mondják a nyomozók,- A Nyevszkij expressz a robbanás során magával sodorta volna a másik szerelvényt is. De a borzalmas összeütközést elkerülték.
Az expressz a menetrendhez képest másfél percet késett. Itt elszámították magukat a terroristák. Az összes többi dologban nagyon precízek voltak.
Ismeretes, hogy a Nyevszkij expressz elleni robbantásos merényletért Doku Umarov, az észak-kaukázusi gerillák vezére vállalta a felelősséget. Az ügyészség mellett működő nyomozó bizottságban ezt a vallomást most ellenőrzik. Ugyanakkor a csecsen belügyminisztérium Umarov nyilatkozatát blöffnek tartja.
A Vremja novosztyej napilap is ír arról, hogy a szakadárok honlapján helyezték el Doku Umarov nyilatkozatát. Umarov — a vonat majd pedig a nyomozó brigád elleni merényletről szólva- azt állítja, hogy gerillák még tavasszal döntöttek arról, hogy a diverzáns háborút átteszik az Oroszországi Föderáció területére és aktivizálják tevékenységüket az Észak-Kaukázusban. A terrorista azt állítja, hogy most „a távvezetékeknél, a kőolaj- és gázvezetékeknél lesznek diverziók”, és „számos akció már az előkészület szakaszában van”. Umarov azzal fenyegetőzik, hogy kiterjesztik a gazdaság aláásása érdekében Oroszország egész területére a „dzsihádot” és bosszúakciókat hajtanak végre. Valószínűleg az orosz hatóságok ezt nagyon keményen meg fogják torolni és sok terrorista csecsen meg fog fizetni a diverzánsok bűneiért.
A Kommerszant írja, hogy Ramzan Kadirov, Csecsen-föld elnöke emlékeztetet. Umarov már a Szajano-Susenszkojei vízi erőmű, katasztrófáját is magára vállalta. Ennek kapcsán Kadirov rámutatott: függetlenül attól, hogy van-e köze vagy nincs Umarovnak a Nyevszkij expressz elleni robbantásos merénylethez, őt, mint nemzetközi terroristát, és mint „a csecsen nép ellenségét, semlegesíteni fogják”.
A Rosszijszkaja gazeta rámutat, hogy a csecsen-földi erőstruktúrákban blöffnek tartják azt, hogy Doku Umarov gerilláinak köze volna a vonat felrobbantásához. Ez egyszerűen csak reklám, emlékeztető. –A lap beszámol arról, hogy folytatódik a valódi tettesek felkutatása. Most már két csoportról beszélnek, mindegyik 4-4 fős volt,és az egyik csoport kaukázusiakból állt.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)