A „Gazprom” most már nemcsak európai háziasszonyok gáztűzhelyeihez igyekszik megkapni a hozzáférést, hanem elektromos csatlakozójukhoz is. Első lépést az ehhez vezető úton a konszern hamarosan megteheti – jelenti a „Vedomosztyi” c. lap. A „Gazprom” az EdF francia céggel megállapodást kötött arról, hogy cseréli az orosz gázt francia villamos energiára.
Múlt héten a két vállalat megállapodott arról, hogy az EdF a részvények 10 százalékát kaphatja meg abban a közös vállalkozásban, amely a Déli Áramlat gázvezeték Fekete-tengeri szakaszának tervezésével foglalkozik (ennek hossza kilencszáz kilométer, értéke pedig négy milliárd euróra rúg).
Az ügyletet még meg kell egyeztetni az olasz Eni céggel, amely a projektben ötven százalékkal vesz részt. Ennek ellenére az új partnerek már most megtárgyalják a francia cég által megkapott gáz megfizetésének a formáját. Végeredményben elhatározták, hogy a gázt villamos energiára cserélik ki, amelyet a francia EdF atomerőművei termelnek ki. Az új infrastruktúrákat – olyanokat, mint a Déli Áramlat gázvezeték – 2015 után helyezik üzembe. Éppen erre az időszakra szándékoznak aláírni a cseréről szóló szerződést.
Alekszej Miller a „Gazprom” vezetője is beszélt arról, hogy növekszik a közvetlen eladások volumene Franciaországban. Jelenleg, ezen szállítások volumene mindössze ötszáz millió köbméter gázt jelent évente. Ez érthető, amikor csökken a termelés és ennek megfelelően fűtőanyag-szükségletek is.
A „Gazprom” az energetikai piac egyik legnagyobb játékosa, és már régóta figyelemmel kíséri európai aktívákat. A konszern, aktív érdeklődést mutat Nagy-Britannia, Franciaország és Németország felé is.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)