220 éve halt meg a legendás szerető Grigorij Patyomkin

Ki ne ismerné a látszateredményekkel való hivalkodás, a hazug propaganda jelképévé vált „Patyomkin-falu” kifejezést, vagy az 1905-ös oroszországi forradalom jelképévé vált lázadást a Patyomkin páncéloson. Mindkettő a 220 éve, 1791. október 16-án meghalt Grigorij Alekszandrovics Patyomkin orosz államférfi, hadvezér és diplomata nevét őrzi. Az MTVA-Sajtóadatbank portréja: Patyomkin 1739. szeptember 24-én született egyszerű katonatiszti családban a szmolenszki kormányzóság Csizsovo nevű falucskájában. Tizenhat évesen felvették a gárdába, majd a moszkvai egyetem gimnáziumába, ahonnan négy év múlva kizárták. Karrierje mégsem bicsaklott meg, mert 1762-ben részt vett a II. (Nagy) Katalin cárnőt trónra juttató palotaforradalomban. Rögtön gárdahadnagyi rangot kapott, majd miután a török elleni háborúban vitézségével felkeltette a cárnő figyelmét, a jó kiállású, vonzó férfi tábornok, gróf és a cárnő főhadsegéde lett. Mindenki tudta, hogy mindehhez az „ágycsatában” is kiválóan kellett teljesítenie, mindenekelőtt kiütnie a nyeregből az aktuális szerető Orlov grófot. Ez nem ment simán, Orlov féltékenységében előbb félholtra verette riválisát, majd játék közben egy biliárddákóval kiszúrta annak egyik szemét. „Tanítványom, tanárom és bálványom” – írta kedvesének Nagy Katalin, egy másik levelében így fogalmazott: „Ha örökké meg akarsz tartani, halmozz el annyi barátsággal, mint szerelemmel, de legfőképp szeress és légy őszinte hozzám.” Patyomkin haláláig hű maradt az általa anyácskának nevezett cárnőhöz, olyannyira, hogy távollétei alatt még az őt helyettesítő fiatal szeretőket is kiválogatta. A cárnő kegyenceként az ország legbefolyásosabb embere, Katalin legközelebbi segítőtársa lett a felvilágosultnak nevezett abszolutista államrend megszilárdításában.
1774-ben büntetőexpedíciót vezetett a Pugacsov-lázadás letörésére, 1776-ban megkapta a birodalmi hercegi címet, egyben az orosz hadsereg főparancsnoka, a Fekete-tenger főtengernagya és az összes déli tartományok főkormányzója lett. Részt vett olyan dél-oroszországi városok alapításában és felépítésében, mint Nyikolajev, Herszon, Szevasztopol. Kimagasló szerepe volt abban, hogy a Krím-félszigetet 1783-ban visszacsatolták Oroszországhoz (ezért megkapta a tauriai herceg címet), s vezetésével indult meg a fekete-tengeri orosz kereskedelmi és hadiflotta kiépítése.
1787-ben meghívta Katalint, tekintse meg a töröktől elfoglalt új birtokokat. A legenda szerint színházi díszletekből összeállított falvakat, várakat és hadihajókat mutogatott messziről a cárnőnek, betanított küldöttségeket vezetett eléje, így az uralkodó meg volt győződve arról, hogy újdonsült alattvalói a legnagyobb gazdagságban és kényelemben élnek.
Az újabb orosz-török háborúban (1787-1791) az orosz sereg fővezéreként 1788-ban elfoglalta Ocsakov várát, de főként Szuvorov hadműveleteinek összehangolására szorítkozott. A háború végére súlyosan megbetegedett, emiatt félbe kellett szakítani a béketárgyalásokat a törökökkel. Patyomkint 1791. október 16-án útközben, Nyikolajevbe tartva érte a halál.