A náci Németország feletti második világháborús szovjet győzelem és a köré épített mítosz a mai orosz társadalomban is alapvető legitimációs erővel bír – mutattak rá orosz akadémikusok egy nemzetközi tudományos konferencián szombaton Budapesten. A mai orosz köztudatban meghatározó legitimációs szerepe van a győzelem mítoszának, a posztszovjet társadalom identitásának szerves része a nagy honvédőnek nevezett háború – mondta el Irina Glebova, az Orosz Tudományos Akadémia társadalomtudományi intézetének tagja az ELTE BTK kelet-európai történeti tanszéke és ruszisztikai központja által szervezett konferencián. A tanácskozást abból az alkalomból rendezték, hogy 70 éve, 1941-ben támadta meg a náci Németország a Szovjetuniót.
Az akadémikus rámutatott: a tömegtájékoztatási eszközök a szovjet győzelmi mítoszt táplálják. Ennek hatására a köztudatban a világháború történetét a győzelem története váltja fel, sőt, a szovjet történelem is lényegében a nagy honvédő háború történetére korlátozódik – tette hozzá.
Glebova elmondta: az 1990-es években történtek ugyan kísérletek egy új orosz nacionalista-hazafias öntudat kiépítésére a korábbi szovjet legitimitás kiszorítására, de ez nem járt sikerrel. Ezt ugyanis kizárólag negatív alapon nem lehet létrehozni; míg a németeknél a hitleri múlt tagadása a demokratikus értékek elfogadásával járt, ilyen párosítás Oroszországban nem történt – fejtette ki.
Azt mondta, hogy a putyini rendszer legitimációjának alapeleme a világháborús győzelem mítosza, ez a néppel való egységesülést szolgálja. Felújítottak egy régi mítoszt, a győzelmi ünnepségek májusban minden évben 2-3 hétig tartanak, „mindig újra és újra legyőzzük a németeket”.
Ennek a régi legitimációs mítosznak a felújításával heroizálják a szovjet időszak eseményeit, a történelem magyarázatában minden a háborús győzelem logikája köré rendeződik. A szovjet rendszer bűnös, hibás lépéseit rehabilitálják, a szovjet vezetés hiányosságait visszamenőleg igazolják, a szovjet történelmet a győzelem szemszögéből megtisztítják. A háborúra való készülődés jegyében nyer például utólagos értelmet a 20-as évekbeli erőszakos iparosítás és kollektivizáció – mondta.
Az akadémikus rámutatott: a világháborús győzelem a mai orosz társadalom legfontosabb legitimációs mítosza, amelynek része, hogy a Nyugat nem volt képes legyőzni a náci Németországot, a Szovjetunió viszont igen. Az orosz közvélemény 70 százaléka meg van győződve arról, hogy a Szovjetunió a Nyugat segítsége nélkül is győzelmet aratott volna.
Ajánló
Glebova azt mondta, ez a mítosz működik, a fényes győzelemmel végződő szent népi háború mítoszára szüksége van az orosz népnek a szovjet birodalom szétesése, a szuperhatalmi státus elvesztése után.
Hangsúlyozta: a mítosz megerősítésének káros eleme, hogy a nép tudatába visszahozzák az orosz népet győzelemre vezető Sztálin mítoszát is. Fenntartják a folyamatos háborús készültség tudatát, azt, hogy bármi áron győzni kell, önfeláldozásra van szükség az utolsó csepp vérig, a nélkülözés igazolt, és nem lehet beszélni az áldozatokról. Végső soron ez a győzelmi mítosz igazolja a mai hatalom bármiféle önkényét. A gond azonban az, hogy az orosz polgárok a mítosz erősödése ellenére ezt ma nem igazán akarják elfogadni – jegyezte meg.
Jurij Pivovarov – szintén az Orosz Tudományos Akadémia tudományos információ- és társadalomtudományi intézetének kutatója – is arról beszélt: a világháborús szovjet győzelem kultusza alapvető legitimációs bázis a mai Oroszországban, ezt harsogják a tévék, a lapok és egyéb tömegtájékoztatási eszközök, és ennek következtében már a huszonévesek tudatába is beépült. „Ez a győzelem nekünk minden, sosem adjuk fel, csak mi győzhetünk” – ez a mítosz fő jellemzője az akadémikus szerint.
Pivovarov elmélete szerint a második világháborúig a kommunizmus első, utópikus fokozata létezett, amely lemondott az emberi történelem olyan alapvető értékeiről, mint a család, a tulajdon és a jog uralma. Még a biológiát is át akarták írni, keresztezni akarták például az embert a majommal egy ideális lény létrehozása céljából, ezt dokumentumok bizonyítják. Lenint abban a reményben fektették halála után bebalzsamozva a mauzóleumba, hogy egy napon majd feléleszthetik. Az akkori politikai utópia részeként említette: egy területhez nem kötött alkotmányt fogadtak el, amely lehetővé tette, hogy a kommunizmust elfogadó bármely ország a Szovjetunió része legyen. Tehát korlátokat nem ismerő fantaszták irányították ezt a saját magát felfaló hatalmi rendszert, amely végül teljes vereséget szenvedett – mondta.
Ezt követte a háborús győzelemre építő második számú kommunizmus, amely már sokkal közelebb állt az orosz történelem hagyományaihoz, az oroszok úgymond emancipálódtak az első fokozattól. Pivovarov akadémikus szerint az áldozatok millióiról megfeledkező világháborús győzelmi mítosz lett az 1945 utáni második kommunista rezsim, egyben a mai Oroszországba legfőbb legitimációs alapja.
