Fenyegetettség miatt elmarad a „Megmozdulás a magyar-orosz barátság mellett” elnevezésű rendezvény – olvasható a szervezők közleményében.
A szervezők közleménye:
Az Orientalista.hu, mint főszervező lemondja az eseményt, amit Vlagyimir Putyin február 17-ei munkalátogatása alkalmából hirdetett meg. A lemondott eseményen értelemszerűen a Szabad Nemzet Egyesület (SZN) nem vesz részt.
Az Orientalista.hu felhívása elérte célját, megmutatta, hogy a magyar társadalom nem zárt, egy része elutasítja az egyirányú nemzetközi párbeszédet. Az esemény lemondásának fő oka, hogy aznapra tervezett, az orosz államfő munkalátogatását ellenző ruszofób tüntetés lemondásra került. Az Orientalista.hu megmozdulása okafogyott. A szervezőség úgy véli, hogy a kialakult körülmények között lehetőség lesz arra, hogy a diplomáciai találkozót övező társadalmi párbeszéd, az egyeztetés tényleges tartalmáról szóljon, ne pedig külsőségekről, belpolitikai haszonlesésről.
A lemondás okai között szerepel, hogy bizonyos értesülések jutottak több felől a szervezőség birtokába. Eszerint ellenérdekelt szereplők a magyar-orosz kapcsolattartás fontos napját rossz színben készülnek feltüntetni, eseteként együttműködve szélsőséges elemekkel. Ehhez az alantas politikai kampányhoz az esemény szervezősége nem kíván asszisztálni, nem ad teret ezeknek a megnyilvánulásoknak.
Korábban írtuk, hogy egy nappal Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása előtt február 16-ára szervezett tiltakozó megmozdulást a Norvég civil alap és a Soros Alapítvány által pénzelt Krétakör támogatását élvező Humán Platform (HP). Az orosz államfő budapesti látogatása elleni tiltakozást a Facebookon szervezi a „civil”szervezet.